Ismét megvédte címét a magyar női kajaknégyes,

A Kozák Danuta sztrókolta Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.

Kozák Londonban és Rióban is a hajóban ült. A Ferencváros 34 éves kajakosa pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, és az összesen nyolc dobogós helyével – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.

Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Ez a tokiói magyar küldöttség hatodik aranyérme, az első olyan, amelyet nők szereztek.

A magyar női vízilabda-válogatott is eredményes volt szombaton: megszerezte a harmadik helyet, miután legyőzte az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte.

Fotó: MTI

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese 11-9-re verte az orosz együttest, amellyel első mérkőzésén 10-10-es döntetlent játszott. 

A női válogatott a legutóbbi három olimpián mindig a negyedik helyen végzett, Rióban az oroszoktól kapott ki a bronzmeccsen.

MTI