Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy, a kislányát rendszeresen zaklató gyermekekkel szemben  meg nem engedhető módon fellépő, súlyos bűncselekményt elkövető szülővel szemben.


A vádlott kislánya tavaly egy egri iskolába járt, ahová minden reggel busszal utazott be
Egerbaktáról, majd onnan busszal is ment haza. Az év vége felé azonban nem egy esetben
előfordult, hogy a gyermek nem szállt fel a menetrend szerinti járatra, inkább visszament a
lakásukra, ahol sírt, de nem mondta el, hogy mi bántja. Az apja végül csak karácsony előtt szerzett
tudomást arról, hogy a lányát két helyben lakó iskolatársa rendszeresen zaklatja és molesztálja a
buszon, ahol a többiek előtt durván beszélnek vele. A vádlott ekkor elhatározta, hogy pedagógiai
módszerek alkalmazása, vagy a probléma megvitatása helyett erőszakos önhatalommal vet véget az
őt is érthetően felzaklató állapotnak.

2018. december 17-én délután az egyik megállóban már várta az Egerbaktára érkező autóbuszt,
mellyel a két sértett és a lánya együtt jött az iskolából. Amikor a tanulók leszálltak a járműről, a
vádlott rátámadt arra a 11 éves kisfiúra, aki tudomása szerint csúnyán beszélt a gyermekével. A férfi
előbb meghúzta a fiú fülét, majd lábon rúgta, miközben a nyakát hátulról szorítva a lánya felé
fordította, és arra kényszerítette, hogy kérjen tőle bocsánatot. Amíg ez nem történt meg, nem is
engedte szabadon a menekülni igyekvő sértettet, amivel megakadályozta a kisdiákot a szabad
helyváltoztatásában.

Amikor a bocsánatkérés elhangzott, a férfi a másik gyermek, egy 13 éves kislány ellen fordult. Neki
is elkapta a tarkóját, azután pofon ütötte, majd arra kényszerítette, hogy térden állva kérjen
bocsánatot az utcán a lányától. Amikor ez megtörtént, még hátba is rúgta a tanulót, mielőtt útjára
engedte volna. A sértett az elszenvedett bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló
sérüléseket szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség két rendbeli 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett
személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint egy rendbeli könnyű testi sértés vétségével
vádolja az apát, akivel szemben a Büntető Törvénykönyv az általa elkövetett bűncselekmények
miatt akár 7 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Az ügyészség – az eset körülményeinek alapos mérlegelése után – a vádiratában arra tett indítványt,
hogy a bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, annak
végrehajtását azonban próbaidőre függessze fel.

Címlapkép: Illusztráció/pixabay

Forrás: HEVES MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG