Hogyan találták fel elődeink a sört?
A kultúránkban benne van az alkoholfogyasztás, nem véletlen, hiszen már az európai kultúra két nagy alappillérében, a görög-rómaiban és a zsidó-keresztény hagyományokban is olvashattunk a bor mértékletes fogyasztásáról. Mértékletes, persze, de Bacchusnak, a bor és a mámor istenének azért két arca van: a vidám és örömmel teli, valamint a fékeveszett és esztelenül tomboló. Számtalan történet szól arról a világ minden táján, milyen az, amikor valaki a mértéktelen ivás (vagy bármi más szenvedély) miatt elveszíti a józan eszét, és a saját és a szerettei életét teszi tönkre, gondoljunk csak például kedvenc hősünkre, Herkulesre. Ezek a történetek figyelmeztetésül kellene szolgáljanak arra, hogy az alkohol bár az ünnepi pillanatokat még ünnepélyesebbé, a méltóságot még méltóságosabbá, a lazulást még hangsúlyosabbá teszi – nagyon is vigyázni kell a mértékre, mielőtt még belekerülünk az alkoholizmus lefelé tartó ördögi spiráljába. Szóval hogyan találták fel a sört? Régészeti leletek tanúsága szerint már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is fogyasztottak sört, igaz, akkor szalmaszállal kellett inni, mert a tetején kevésbé gusztusos dolgok úszkáltak. A skandináv mitológiában is főhelyen áll a sör. Az egyik legkeményebb története szerint a mézsör a költészethez kapcsolódott, Kvasir isten vérét ugyanis (aki az istenek köpetéből gyúrtak össze) és mézből erjesztették az első sört, s aki ivott belőle, kivételes bölcsességet szerzett, és