Ráday Mihály

Meghalt Ráday Mihály

Hetvenkilenc éves korában meghalt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, televíziós rendező, szerkesztő, városvédő. Olyan népszerű filmek operatőre volt, mint az 1978-as Keménykalap és krumpliorr, neve leginkább az 1979-ben indított, hosszú éveken át futó Unokáink sem fogják látni című városvédő műsorával vált közismertté. Egyik alapítója volt a műemlékek és általában az épített örökség védelméért aktívan tevékenykedő Budapesti Városvédő Egyesületnek. A rendszerváltás előtt be lehetett jutni fontos emberekhez, s észérvekkel meg lehetett őket győzni. Ma képtelenség beleszólni bármibe, amit egyszer odafönn eldöntenek, abban nem lehet változás – összegezte anno a helyzetet Ráday Mihály. Ráday Mihály 1990 és 1994 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 1990-től kezdve tizenhét éven át a fővárosi közgyűlés tagja. Nevéhez köthető a főváros műemlékvédelmi jogszabályainak kidolgozása. Fia, Ráday Dávid közösségi oldalán búcsúzott édesapjától: Apám elment, elaludt. Nagyon fog hiányozni – nem csak nekem, ennek az országnak is, aminek szentelte az életét, politikai rendszerektől, gazdasági érdekektől függetlenül, mindenkivel vállalva állandóan a harcot, hogy ez egy szebb, élhetőbb, értékesebb hely legyen Hozzátette, hogy szerinte az elmúlt 80 év biztosan egyik legnagyobb magyarja volt, én csak úgy hívtam magamban, hogy a legkonzervatívabb liberális, lelke a reformkorban született és remélem most valahol ott bandázik a többi igazi hazafival. Két lábon járó lexikon volt, operatőr, művészettörténész, 48–49 kutató, városvédő, műsorvezető, mindendíjas intézmény, aki