Esemény

XXVII. Végvári Vigasságok és Régizene Találkozó az Egri várban

A Dobó István Vármúzeum idén is megrendezi az egri nyár egyik legnagyobb, leginkább várt történelmi fesztiválját! A XXVII. Végvári Vigasságok két napja alatt több, mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között. 2023. július 22-23-a között 13 hagyományőrző csapat, 8 régizene együttes, valamint kézművesek, zászlóforgató, kisállat simogató és korabeli játszóház várja a látogatókat. A rendezvény mindkét napján az „Ellenség hírére, vitézeknek szíve” címmel egy nagyszabású hadibemutató keretében ismerhetik meg a magyar vitézek, a hős egri nők, valamint a török katonák fegyvereit, öltözetüket. A gyerekek pedig egy hatalmas csatajáték keretében lehetnek képzeletbeli részesei a XVI. századi apródok életének. A színpadon több alkalommal vicces jelenetek, színes, a hagyományőrzők által írt és előadott színdarabok szórakoztatják a nézőket, és biztosítanak felhőtlen kikapcsolódást.  Sajtótájékoztató 2023.07.05 - Balogh Tibor Az idei fesztivál kiemelt szereplői a régizene együttesek! A különböző stílusokat képviselő zenészek gondoskodnak napközben a jó hangulatról, és a vár több pontján is muzsikálnak. Szombaton este a Bordó Sárkány nagykoncertje, majd tűzzsonglőr produkció és táncház zárja a napot. A program során több alkalommal is lesz lehetőség megfejteni a Magyar Géniusz Vándorkiállításhoz kapcsolódó, Gárdonyi titkosírásával készült rejtvényt, ehhez természetesen segítséget is nyújtunk. A helyes választ adók egy sorsoláson vesznek részt, ahol belépőjegyeket sorsolunk ki. Idén is a Dobó-bástyába költözik a Várműhely,

Előléptetések és elismerések a Semmelweis napi ünnepségen az egri kórházban

A Semmelweis Ignác születésének 205. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen orvosokat léptetett elő és elismeréseket adott át a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház főigazgatója. Előléptetett tizennégy orvost és tizenegy munkatárs kapott Főigazgatói Dicséretet. Az eseményen a Lenkey János Általános Iskola diákjai adtak műsort. A hagyományoknak megfelelően Semmelweis munkásságával kapcsolatban ünnepi előadást tartott dr. Salló Zoltán főorvos, a Sebészeti-Érsebészeti osztály osztályvezetője. Az ünnepségen  dr. Pajtók Gábor Eger és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a gyógyítókat. Az eseményen résztvett Ignácz Balázs Heves Vármegyei főispán is. A Semmelweis napi ünnepség zárásaként dr. Vácity József megyei főigazgató köszönte meg a kórház munkatársainak helytállását a gyógyító munkában és bejelentette: 2023. július 1-től a Rendelőintézet új igazgatójává dr. Varga Zsoltot nevezte ki. Kiemelkedő munkájuk, példamutató magatartásuk elismeréseként  SEMMELWEIS NAP alkalmával,  2023. július 1-i hatállyal Alorvossá lépett elő: Dr. Erdélyi Balázs – Urológiai osztály, Dr. Monyók Ádám – Urológiai osztály,Dr. Ifj. Sümegi János – Belgyógyászati-Infektológiai Centrum. Adjunktussá lépett elő: Dr. Béres Tímea – Sebészeti-Érsebészeti osztály, Dr. Bódi Tímea -  Traumatológiai osztály, Dr. Nagy István - Belgyógyászati-Infektológiai Centrum, Dr. Szaniszló Dóra – Infektológia. Főorvossá lépett elő: Dr. Deák Eszter – Reumatológiai osztály, Dr. Fejér Bence – Radiológiai osztály, Dr. Juhos Erzsébet - Krónikus Belgyógyászati osztály, Dr. Orosz Viktor – Neurológiai osztály, Dr. Pongor Éva –

Bélapátfalvai keménycserép fesztivál, kézműves-kirakodóvásár

Bélapátfalván 2023. július 22-én kerül megrendezésre az I. Bélapátfalvai keménycserép fesztivál, kézműves-kirakodóvásár és kiállítás. Várják a kiállítókat, a vásározókat, és a látogatókat is, akiknek egy kiváló programlehetőséget kínálnak a szervezők. A kézműves-kirakodóvásár és kiállítás mellett, színpadi programokkal is várják az érdeklődőket a nap folyamán.  Szeretnék minden évben megrendezni a fesztivált, ahol összejöhetnek a helyi, a környékbeli és az ország bármely pontján lévő vásározók és kiállítók. A rendezvény fő témája a keménycserép, melyek egykoron Bélapátfalván készültek. Jelenleg háztartásokban és gyűjtőknél van sok ezer darab, szerte az országban és a határon túl is. Várják a kiállítókat és a kézműveseket, akik szívesen árulnák portékáikat.  A rendezvény helyszíne: 3346 Bélapátfalva, Ipari Park Kérjük, tekintsék meg az alábbi hirdetményeket és jelentkezzenek megadott elérhetőségeken: Vásározónak, kiállítónak Vásározóknak KulTurDia Nonprofit Kft. Címlapkép: Fotó Juhász

Bükkszéken versengtek a vármegye önkéntesei – Fotók

Tűzoltóversenyt szervezett a vármegyei önkéntes tűzoltók számára a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség szombaton a bükkszéki közösségi téren, a versenyt a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve Bükkszék település és önkéntesei is támogatták. Reggel alakzatba sorakoztak az önkéntesek, több mint százhúsz tűzoltó jelent meg az eseményen. Elsőként a Himnusz hangjai csendültek fel, aztán a vármegyei tűzoltó szövetség zászlójának adták meg tiszteletüket a tűzoltók. Ezután az elöljárókat is köszöntötték, a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szunyog Zolán tűzoltó ezredes, a vármegyei katasztrófavédelem igazgatója és Sági Ferenc, Bükkszék polgármestere is. A versenyt Füzy Andrea a szövetség elnöke nyitotta meg, sportszerű és sikeres versengést kívánt mind a tizenhét csapatnak, majd megköszönte a település és a helyi önkéntesek közreműködését a verseny megrendezésében. Bükkszék polgármestere szólalt fel következőként, elmondta, hogy megtiszteltetésként élte meg, hogy idén Bükkszék adhat otthont az önkéntesek vetélkedőjének. Végül Dobre Attila tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő, a verseny főbírója ismertette a verseny menetét és a szabályokat. A csapatok hagyományőrző és CTIF kategóriában versenyeztek felnőtt női és férfi, illetve ifjúsági leány és fiú korcsoportokban, hagyományőrző oltási gyakorlatokat, váltófutást mutattak be és a nemzetközi szabályoknak megfelelően szerelték meg a kismotorfecskendőket. Kicsik és nagyok egyaránt élvezeték a versengést, mindent beleadva küzdötték le az akadályokat. A váltófutásban egymást megelőzve ugrottak át a palánkon,

Születés Hete – nyitott szülőszoba az egri kórházban

A Születés Hete programsorozat részeként 2023. május 16-án 9 órától a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórházban ismét várták a kismamákat és az érdeklődőket. Többek között a szülészeti osztályt mutatták be a kórház orvosai, szülésznői. Az érdeklődőket dr. Rozs László szülész-nőgyógyász szakorvos köszöntötte a felújított gyermekágyas részleg ebédlőjében és  tartott tájékoztatót.   Információ Az elmúlt három évben közel 400 millió Ft állami támogatásból a Családbarát Szülészet program keretében teljesen megújult, korszerűvé vált a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház szülészete. A  gyermekágyas kórtermeket is felújították,  tizenegy kétágyas, két db egyágyas kórtermet alakítottak ki vizesblokkokkal és egy négyágyas kórtermet a császármetszéssel szült anyák számára. Megújult a szülőszoba is, valamint egy úgynevezett családi helyiséget is létrehoztak, ahol a családtagok tudnak találkozni a kismamákkal és csecsemőjükkel. A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház a harmadikról az első helyre ugrott egy év alatt abban a statisztikában, ahol a legelőkelőbb helyet az az intézmény érdemli ki, ahol legkevesebb a császármetszéses szülések aránya. Fotók: Birinyi Zsófia Markhot Ferenc Kórház

Emlékhelyek napja az Egri várban 2023. május 13.

Az Egri Vár 2014 óta Magyarország nemzeti emlékhelye. Ezek történelmünk legfontosabb helyszínei, az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos terei. Az Egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése (GINOP-7.1.1-15-2016-00009) elnevezésű projekt keretében több ponton is megújult épületeinket és az Eger,1552 című kisfilmet is megismerhetik látogatóink 2023. május 13-án, a Nemzeti Emlékhelyek napján. A projekt 1,500 milliárd forint Európai Uniós forrásból újult meg, amelyet Magyarország Kormánya 460,00 millió forintos hazai támogatással egészített ki. A projekt összértéke 1,960 milliárd forint. Jelenleg 20 nemzeti emlékhely található az országban, köztük az Egri vár. A nemzeti emlékhelyek bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a látogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, dicső pillanatait is. A Nemzeti Örökség Intézete 2023. május 13-án negyedik alkalommal rendezi meg az Emlékhelyek Napját. A Dobó István Vármúzeum idén is csatlakozik az országos programsorozathoz. Idén a Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogram keretében megújult tereink, valamint a Szász Attila által rendezett, kizárólag az Egri vár mozitermében látható Eger, 1552 című film kerülnek fókuszba. A program a hagyományőrzők belvárosi felvonulásával indul, majd a sztélénél tartott ünnepi megemlékezést követően egy díszvetítés keretében, az alkotók és szereplők részvételével vetítjük le

Ünnepi program az Egri várban

EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK: 10.00 - 16.00 Kézműves foglalkozás a Játékvár Játszóházban Papírhuszár készítés (1848-as ruhában)Könyvjelző készítésZászló színező (1848-as zászló)Címer színező (1848-as címerek megjelenése műtárgyakon) Középkori mesterségbemutatók a Palotaudvaron a Bakocsai István Kompániával Családi játék: Keresd a címert! Feladatlap Airsoft, katonai terepjáró- és fegyverbemutató a Hadkiegészítő És Toborzó Iroda munkatársaival TÁRLATVEZETÉSEK ÉS BEMUTATÓK: 10.00 Ünnepélyes zászlófelvonás és díszlövés a Zászlódombon az Egri vár vitézeivel és a Bakocsai István Kompániával 10.30 és 15.30 Fegyverbemutató a Zászlódombon az Egri vár vitézeivel 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00 és 16.00 Tárlatvezetés az aknafigyelő folyosókban 11.30 és 14.30 Tárlatvezetés a Börtönkiállításban 13.30 Fegyverbemutató a Bakocsai István Kompániával a Palotaudvaron 15.52 Ágyúlövés az Egri vár hős védőinek tiszteletére az Ispotály-pincénél 18.48 Díszsortűz a nyugati várfal mentén az Egri vár vitézeivel és a Bakocsai István Kompánia tagjaival az 1848-49-es hősök tiszteletére 2023. március 15-én a Dobó István Vármúzeum és a Ziffer Sándor Galéria is ingyenesen látogatható. A tárlatvezetés az aknafigyelő folyosókon külön jegy megváltásával, 1000 Ft/fő áron vehető igénybe! Dobó István Vármúzeum

A Disney az elmúlt 100 év közös emlékeit ünnepli – VIDEÓ

A The Walt Disney Company idén október 16-án ünnepli a 100. évfordulóját, melynek apropóján egy egész éven át a rajongókkal és a történetmesélőkkel együtt ünnepel, vagyis azokkal, akik az elmúlt 100 évben boldogsággal és varázslattal töltötték meg a Disney-t. A vállalat egy különleges reklámfilmmel tiszteleg a rajongók és alkotók előtt, amely a Super Bowl LVII alatt debütált és amelynek fókuszában az elmúlt 100 év különleges történetei és innovációi állnak. Disney100 – Ti váltottátok valóra ezt az álmot - YouTube https://www.youtube.com/watch?v=NDcWBCGpKAE „A történelmi 100. évfordulónk alkalmából, igazán lenyűgöző visszatekinteni Walt Disney örökségére és a kiválóságra való fáradhatatlan törekvésére, hiszen ezek viszik ma is előre a vállalatot. Hihetetlenül hálásak vagyunk az elmúlt évszázad generációinak világszerte, hiszen különleges részei a mi történelmünknek, történeteink és karaktereink pedig az ő életük részévé is váltak.” - mondta Bob Iger, a Disney ügyvezető igazgatója. „Disney100 a rajongóink, a történetmesélők és az alkotók ünnepe, akik tehetsége és kreativitása alkotta meg azokat a varázslatos pillanatokat, amelyeknek köszönhetően a Disney a globális kultúra maradandó részévé vált.” A reklámfilmben válogatott Disney-filmek, sorozatok, színpadi produkciók, vidámparkok és rajongók jelenetei láthatóak, amelyet Walt Disney inspiráló szavai kísérnek. Közös emlékeket és nosztalgikus pillanatokat idéz fel, olyanokat, amelyek miatt a Disney különleges helyet foglal el a közönség szívében szerte a