Marad az egri közgyűlés, nem szavazták meg az önfeloszlatást a képviselők
Néhány perc alatt lekerült az önfeloszlatás a rendkívül közgyűlés napirendjéről pénteken. Nem oszlatják fel az egri közgyűlést - írja az Egri ügyek. A péntek reggeli rendkívüli közgyűlés elején Komlósi Csaba javasolta, hogy az önfeloszlatás ügyét vegyék le a napirendről. A képviselő szerint nincs indoka az oszlatásnak, ugyanis működik a testület. Ezután 13 igen és 4 nem szavazattal, illetve nulla tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy az önfeloszlatás kerüljön le a napirendről. Mirkóczki Ádám polgármester a döntéssel kapcsolatban elmondta: őszintén sajnálja, több bátorságot szeretne kérni a képviselőktől. Közösségi oldalán már sarkosabban fogalmaz, mint írja: Az úgynevezett egri “ellenzék” és csatlósaik, a Fidesz-frakció ma bebizonyította, hogy nekik nem számít a város működése, nem számít az egriek érdeke. Ma reggel még ahhoz is gyávák voltak, hogy egyáltalán szavazzunk a testület feloszlatásáról. Korábban Eger polgármestere "szörnykoalícióról" beszélt, és tizenegy képviselőt név szerint is Eger ellenségének nevezett. Az Egri ügyek arról is beszámolt, hogy a rendkívüli közgyűlésen újra kellett tárgyalni Mirkóczki Ádám három, legutóbbi rendes közgyűlésen megvétózott, napirendjét. Az első az alapokmányt érinti, azon belül is a jegyzőkönyvek szöveges alapú, kereshető dokumentum formában való közzétételének biztosítását. A második a nagy port kavart bérlakás-rendeletről és vizsgálat eredményeiről szól. A harmadik pedig az önkormányzati cégek irányításában és felügyelő bizottságaiban történt személyi változtatások