Több száz millió forintos költségvetési csalás miatt emelt vádat a főügyészség.


Gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények elkövetésével vádol a Heves Megyei
Főügyészség öt személyt, akik vissza nem térítendő állami támogatások fiktív pályázatok
útján történő megszerzésében vettek részt.

Társai tevékenységét az ügy I. rendű vádlottja hangolta össze. Ő volt az, aki évekkel ezelőtt
szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó kft-t hozott létre,
melynek ügyvezetésére előbb az ügy II., majd a III. rendű vádlottját kérte fel. Az első
ügyvezető addig felszolgálóként dolgozott, de a második sem rendelkezett tapasztalatokkal a
vállalatvezetés terén. A IV. és V. rendű vádlottak a már átutalt támogatási összegek
eltüntetésében játszottak tevékeny szerepet.

2012 őszén a kft. az Új Széchenyi Terv keretében kiírt felhívás alapján vissza nem térítendő
támogatásra pályázott a „Deutérium csökkentett víz újfajta előállítási technológiájának
kifejlesztése” elnevezésű projekttel, melynek megvalósítása azonban nem állt az érintett
vádlottak szándékában. A csalárd módon megszerzett, több mint 200 millió Ft összegű
támogatásnak a kft. a felét hívta le, amit a vele szerződött cégeknek utalt át anélkül, hogy
azok a deutérium csökkentett víz gyártásához szükséges berendezéseket, szoftvereket
leszállították volna. A teljesítés meghiúsulására tekintettel a szerződött partnerek által –
jellemzően külföldi bankszámlákra – visszautalt összegeket egyes vádlottak később
készpénzben felvették vagy tovább utalták, eltitkolva ezzel azt, hogy a több mint 100 millió
forint végső soron kihez került.

2013-ban a kft. munkahelyteremtés ürügyén is pályázott vissza nem térítendő támogatásra egy
Bélapátfalván soha meg nem valósított brikettgyártó üzem kapcsán. Erre a célra a Mikro,- kisés
középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása megnevezésű pályázati
program keretében 239 millió Ft-ot nyertek el, melyet csaknem teljes egészében sikerült a
korábbihoz hasonló módszerekkel a maguk számára megszerezniük.

A Heves Megyei Főügyészség mind az öt elkövetővel szemben különösen nagy vagyoni
hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat,
emellett közülük többeket üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és hamis
magánokirat felhasználásának vétségével is vádol. Az ügyészség a vádlottakkal szemben
halmazati főbüntetésül börtönbüntetésre, mellékbüntetésül a közügyektől, valamint gazdasági
társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, ezen kívül egyesek esetében
vagyonelkobzásra tett indítványt.

Címlapkép: Illusztráció (ujszo.com)

Forrás: Heves Megyei Főügyészség