Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Orbán Viktor és a Fidesz “elvadult” az emberektől, arrogáns és korrupt politikájuk félelemmel tölti el a magyarokat – mondta a Jobbik elnöke országjáró körútjának utolsó, egri állomásán pénteken.

Vona Gábor – Mirkóczki Ádámmal tartott közös sajtótájékoztatóján –  azt mondta: a magyar közéletnek két súlyos bűne van, a korrupció és az arrogancia, melyekért “a kormány a felelős”. “Kormányzásra készülő pártként tanultunk a jelenlegi kormánypárt hibáiból és országjárásunkkal is próbáljuk ellensúlyozni a jelenlegi tendenciákat” – fűzte hozzá.

Vona Gábor szerint Orbán Viktor a saját tulajdonának tekinti Magyarországot, ezért a Jobbiknak az a feladata, hogy 2018-ban visszaszerezze az országot a magyar emberek számára, akik jelenleg félnek felvállalni politikai véleményüket és a jelenlegi kormánnyal szembeni kritikájukat.

Az ellenzéki pártelnök arról is beszélt: az országjárás másik nagy tanulsága, hogy bár a kormánypárti képviselők sikerpropagandaként utalnak a minimálbér emelésére, az emberek többsége nem osztja ezt a “hurráoptimizmust”. A magyarok úgy gondolják, hogy a 2004-es uniós csatlakozás óta kicsit sem közelítette meg bérük, illetve annak vásárlóereje az európai színvonalat – tette hozzá.

A Jobbik legfontosabb célja 2017-ben az lesz, hogy jelentős mértékben emelkedjen a magyar emberek bérszínvonala, elismerve munkájuk valódi értékét – közölte Vona Gábor. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök eddig egyszer sem állt ki a magyar emberek érdekében e témában sem Brüsszelben, sem Strasbourgban.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője elmondta: pénteken a pártelnökkel együtt sok társadalmi csoporttal találkoztak személyesen Egerben és Füzesabonyban. A Jobbik nem kampány eseménynek, hanem egy folyamatos politikai és társadalmi párbeszédnek tartja az országjárást, melynek során spontán, közvetlen módon találkozhat a magyar emberekkel és megismerheti valódi véleményüket – emelte ki.