terez-koruti_robbanto
Egy Zala megyei település volt független polgármesterének fia lehet az a férfi, akit a Teréz körúti robbantás miatt elfogtak szerdán.

Az Origo szerint a férfi elvált szülők gyermeke, anyja Budapesten él, apja pedig hét hónapon át volt polgármester. A férfi állítólag nem együttműködő a hatóságokkal. A lap azt írja, a gyanúsított vélhetően jogi értelemben beszámítható, ám egyértelműen megszállott, “őrült”.

Ahogy arról a 24.hu elsőként beszámolt, a férfit szerda délután fogta el a TEK. Az elfogására szervezett akciót komoly munka előzte meg. A terrorelhárítók konvoját már szerda délelőtt látni lehetett az M1-M7 kivezetőn. A hatóságok felhívása, miszerint keresik a robbantót, a képek és videók még mindig elérhetők a rendőrség oldalán.

A Keszthelyi Televízió Facebook-oldalán szerda este azt közölte, hogy  Hévízen fogták el a robbantót, Keszthelyen pedig egy vele kapcsolatba hozható személyt. Az Origo arról írt, hogy a férfit egy “csellel” sikerült azonosítani, majd elfogni: az édesanyjától egy szondáztatáskor szerzett DNS-mintát vetették össze a robbantás helyszínén talált hátizsákon rögzített DNS-nyommal, ami egyezett. A lap szerint a gyanúsítottat nem lakossági bejelentés alapján fogták el, hanem a rendőrség az általa elkövetett hibák láncolatából kiindulva jutott a nyomára.

terze_koruti_robbanto

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit.

A rendőrség közölte: egy fiatalembert keresnek és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

A rendőrség és az ügyészség a robbantás óta eltelt csaknem egy hónap alatt több felhívást is közzétett, miszerint szemtanúkat keresnek és várják azokat a felvételeket, amelyek a helyszínen készültek a robbantáskor. Kamera rögzítette a támadót a helyszínen, egy körúti boltban, illetve lencsevégre kapta egy dohányboltnál felszerelt eszköz is, ekkor a gyanúsított már másik ruhában volt. Hogy pontosan miket viselt a bűncselekmény elkövetésekor, illetve utána, szintén pontosan megadták a felhívásukban.

Forrás: 24.hu