Hosnyánszky Norbert, az Eger (j) és Zalánki Gergő, a Szolnok játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 8. fordulójában játszott ZF-Eger – Szolnoki Dózsa VSC mérkőzésen az egri Bitskey Aladár Uszodában 2018. február 7-én. MTI Fotó: Komka Péter
Parádés védekezéssel, három gólon tartva a világ legjobbját verte meg másodjára is a Szolnokot a ZF-Eger férfi csapata.

Komoly változással kezdődött a szerda esti ZF-Eger – Szolnoki Dózsa VSC mérkőzés a Bajnokok Ligájanyolcadik fordulójában, legalábbis a néhány héttel ezelőtti párharchoz képest, hiszen Nagy Viktorvédések nyitották a mostani meccset.

A szolnokiak hálóőre legutóbb betegsége miatt csak az utolsó negyedben szállt be a 11-10-es egri győzelemmel véget érő csatába, most azonban úgy kezdett, amelyik formát az ellenfelek nagyon nem szokták szeretni. Rögtön két emberelőnnyel kezdett egyébként a házigazda, de a vezető találat rendre elmaradt.

Egészen hat perccel a kezdés utánig, amikoris Angelosz Vlahopulosz elégelte meg a gólcsendet, és egy nagy lökettel hatalmas hangorkánt váltott ki a publikum túlnyomó többségéből. Ha már publikum, nem láthattak a jelenlévők gólesőt, az első játékrészben nem is esett több találat, köszönhetően az utolsó percekben parádézó Braniszlav Mitrovicsnak.

Fotó: Lénárt Márton/egrivizilabda.hu

A második felvonás is sárga-kék góllal kezdődött, méghozzá újból a görög légiós jóvoltából. Naná, hogy még nagyobb kiabálást kiváltva a közönségből. Egy támadással később aztán már a Dózsa is betalált, egy Kis Gábor által kiharcolt, meglehetősen érdekes ötméteressel. A világ persze ezzel sem dőlt össze, hiszen majd tíz minutum kellett a címvédő első sikeres támadásához, ami dicsérte is a hazai hátsó alakzatot.

Ami aztán ezek után következett, arra talán még a legoptimistábbak sem számítottak. Decker Ádám ésSztrahinja Rasovics következett a góllövők sorában, és mivel a Szolnok a nagyszünetig már nem tudott újból eredményes lenni, a félidőben 4-1-es hazai vezetésnek örülhettünk.

Elég érdekesen kezdődött a harmadik negyed, hiszen hamar meglehetett volna az ötödik egri találat is. Történt, hogy Hosnyánszky Norbert szánta rá magát lövésre a támadóidő utolsó másodpercében, a kapufáról kipattanó pedig pont Decker Ádám elé pattant, akit úgy faultolt meg a vendégek pólósa, hogy elsőre mindenki az ötméteresnek tapsolt.

Fotó: Lénárt Márton/egrivizilabda.hu

Csakhogy sima kiállítás lett az ítélet, amiből nem született gól. Az is furcsaságot jelentett, hogy Angelosz Vlahopulosz próbálkozása után Nagy Viktor egyértelműen hozzáért a labdához, a sarokdobás ugyanakkor elmaradt. A szolnokiak viszont még mindig egyetlen büntetőből szerzett gólocskánál tartottak. Nagyon jól alakult a meccs.

Az izgalmas végjátékról az egrivizilabda.hu portálon olvashatsz.

(Fenyves Balázs/egrivizilabda.hu)

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Bajnokok Ligája, férfiak, B-csoport, 8. forduló
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa VSC
6-3 (1-0, 3-1, 0-0, 2-2)
Eger, Bitskey-uszoda.
V.: Margeta (szlovén), Korizna (lengyel).
LEN-Delegátus: Perisics (szerb).
ZF-EGER: Mitrovics – Vlahopulosz 2, Csucskovics 1, Kovács Gergő, Hosnyánszky, Hárai, Rasovics 1. Cs.: Angyal, Decker Á. 1, Bedő 1, Biros B., Avramovics. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
SZOLNOK: Nagy V. – Hangay Z., Jansik D., Bátori,  Zalánki 2, Mezei, Prlainovics 1. Cs.: Alekszics, Younger, Csuk, Kis G. Edző: Cseh Sándor.
Gól – emberelőnyből: 9/3. ill. 8/0.
Ötméteresből: – ill. 1/1.
Kiállítva (végleg cserével): Zalánki a 32. percben.
Az eredmény alakulása: 2-0, 2-1, 5-1, 5-3, 6-3.