gyarmati-panka
Bár a gyógyulása jól halad a világkupa-győztes egri hódeszkásnak, súlyos sérülése miatt mégis ki kell hagynia a 2016/2017-es szezont, mely saját bevallása szerint komoly pontveszteséget jelent számára. 

 

EZEK A CIKKEINK IS ÉRDEKELHETNEK A TÉMÁBAN

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a szezonra készülve súlyos balesetet szenvedett Ausztriában Gyarmati Panka. Kiváló egri hódeszkásunk az Innsbruck közelében található Stubai-gleccseren edzett november elején, amikor az edzés utolsó ugrásánál rosszul ért földet, és eltörte a sípcsontját.

Fotó: Facebook
Sípcsonttöréssel szállították kórházba Gyarmati Pankát november elején /Fotó: Facebook

Panka a Digi Sport Reggeli Start című műsorában a balesetéről elmondta: két méterrel rövidebbre sikerült az ugrása, melyet a levegőben még nem érzékelhetett, így védekezés nélkül kinyújtott lábbal ért földet.

Fotó: Facebook
Gyarmati Panka a baleset előtt edzés közben Innsbruckban /Fotó: Facebook

A tehetséges és gyönyörű sportoló elárulta: nem is a hosszú gyógyulási folyamat a legnehezebb számára, hanem annak feldolgozása, hogy hét verseny pontjaitól elesve a teljes szezon kimarad, amely komoly veszteség felfelé ívelő karrierjében.

Panka idén februárban nyerte hazánk első világkupa-aranyérmét havas sportágban, és első magyarként indulhatott márciusban a Burton US Openen, melyen 14. lett.

A nehéz helyzet ellenére szerencsére megőrizte humorérzékét, íme legutóbbi, karácsonyi bejegyzése, melyben azt kéri a Jézuskától, vigye el a mankóit.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ha e kívánsága nem is teljesülhetett pont karácsonyra, várhatóan egy-két hét múlva már eldobhatja a mankókat.

Szívből kívánjuk Pankának, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg, és újra szárnyaljon a karrierje!

Tudj meg mindent első kézből Pankáról közösségi oldalán!

Nézd meg a Digi Sport teljes interjúját: