Labdazsonglőr-bemutató, jótékonysági akció és tippjáték várja az egrieket a Végvári vitzek terén a vb utolsó három meccse alatt.

Tízszeres Guiness rekorder, ismert labdazsonglőrrel találkozhatnak az érdeklődők Végvári VB-Pikniknek a világbajnoki döntő napján, július 15-én. n. A szervezőnek, az egri önkormányzatnak kettős célja van az eseménnyel: egyrészt szeretnék a László Gyula labdazsonglőri tudásával mindenkit elvarázsolni kortól függetlenül, s közben alkalmat adni arra minden egrinek és városunkba érkezett vendégnek, hogy részt vegyen egy nagy, közös, jótékonysági akcióban is.

László Gyula ugyanis szívproblémái miatt nem tud munkát vállalni, így adományokból tartja fenn magát, s közben teljes szívvel és világraszóló minőségben teszi azt, amire képes.

Azon túl, hogy a bemutató helyszínén át lehet adni Gyulának az e célra szánt pénzbeli adományt, jótékonysági gyűjtést is szerveznek az egri városházán (13-as szoba, dr. Szalóczi Ilona), ahová július 13-án, pénteken 12.00 óráig várjuk a ruhát (méret: M-L), cipőt (méret: 42-42,5), továbbá tartós élelmiszert és más, a mindennapi életvitelhez hasznos és szükséges felajánlásokat.

Együtt szurkolhat Eger polgármesterével

A Végvári VB-Pikniken minden egri futballszerető baráti társaság, egyéni focirajongó és a világbajnokság iránt érdeklődő turista a Végvári vitézek terén, hatalmas LED-falon, kiváló közösségi élmény keretében nézheti együtt a hátralévő, három mérkőzést is:

július 11. szerda, 20.00 óra: Horvátország – Anglia elődöntő

július 14. szombat, 16.00 óra: bronzmérkőzés

július 15. vasárnap, 17.00 óra: döntő

Tippjáték: még három meccs, még három esély

A szerdai, azaz mai elődöntőre a meccs kezdetéig, tehát 20 óráig lehet komment formájában tippelni, s a leggyorsabb, legpontosabb előrejelzés gazdája egy palack remek egri bort nyer. Emellett – a VB-Piknik indulása óta helyesen tippelő további játékosokkal együtt – részt vesz a fődíjak sorsolásán, melyet a világbajnoki döntő után tartanak meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

Gyönyörű egri lányok, lelkes srácok és egy döntetlen a szerbek ellen – Fotók a Végvári vitézek teréről