“Kicsit” késett, “kicsit” megdrágult, de a miénk. Július 20-án adják át az M25-öt.

Korábban hírportálunk is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még 2015 áprilisában, egri látogatásakor állapodott meg egy több tízmilliárdos fejlesztés részeként Habis László polgármesterrel arról, hogy négysávos autóút köti össze 2018-ra Egert az M3-as autópályával. Ez csaknem negyedszázados álma az egrieknek.

Az ambíciózus céldátumot azonban 2020-ra módosította a város, melyet Nyitrai Zsolt Eger fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos jelentett be Homolya Róberttel és Habis Lászlóval tartott közös egri sajtótájékoztatóján 2017 novemberében, ígéretet téve arra, hogy 2020-ra a teljes beruházás befejeződik, azaz kétszer két sávban, 18,5 kilométer hosszúságban megépül az M25-ös autóút.

Elsőként az M25-ös autóút északi üteme fejeződött be, melyet 2018 november elején meg is nyitottak  a forgalom számára.

Keményebb diónak bizonyult az M25-ös összekötő déli üteme: 14,5 kilométernyi útszakasz és az érintett csomópontok kiépítése – közel 36 milliárd forint uniós és belföldi forrásból készült el nemrég. Ez a projekt az elmúlt időszak legnagyobb értékű, Egert érintő fejlesztése.

A fejlesztés büdzséje sem alakult egyszerűen: korábban is többször jelentősen növekedett. 2016. decemberben 6,5 milliárd forinttal járult a gyorsforgalmi megépítéséhez a kormány (erről beszámolt hírportálunk is), azonban 2017. április 3-án 18,8 milliárd forinttal növelte meg a projektról szóló kormányzati támogatási szerződést, mellyel a fejlesztés összköltsége bruttó 25,3 milliárd forintra egészült ki.

Végül Orbán Viktor 2017 decemberében újabb 44 milliárd forinttal támogatta meg a beruházást, melynek összköltsége így már csaknem 70 milliárd forintra rúg, persze többségében uniós forrásból. 

napi.hu számításai szerint így már négyszeresére drágult az M25 építése.

A fejlesztést politikai csatározások is emlékezetessé tették. Ugyanis Nyitrai Zsolt, az egri Fidesz és a Fidelitas  “telekspekulációval” vádolta a Jobbikot az M25-el kapcsolatban, ám később az Egri ügyek kiderítette: valójában egy egri fideszes képviselő kaszált nagyot az Egert az M3-as összekötő gyorsforgalmi építésével. A portál értesülései szerint az egyik helyi fideszes képviselő (Orosz Lászlóné) és a férje kapott “áron felül” az államtól közel 22 millió forintot földjeikért, melyeken így most már áthaladhat az Egert az M3-as autópályával összekötő út.

Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) több tízmilliót kaszált azzal, hogy az M25-ös “útjában álltak” a földjei

A sztorit színesítette, hogy miután Mirkóczki Ádám, volt Jobbikos szóvívő és képviselő, jelenleg Eger polgármestere perelt, hamarosan megszületett az elsőfokú ítélet arról, hogy (fogalmazzunk finoman) valótlant állított az egri Fidesz és a Fidelitas, ráadásul Lombeczki Gábor, a Fidelitas megyei választmányi elnöke a bíróságon azt is bevallotta, hogy a “vád” alapjául szolgáló, jobbikos földspekulációt bizonyító, “megszerzett” térképet saját maga készítette. Lombeczkit később felmentették.

Mindenesetre bár “kicsit” késett, “kicsit” megdrágult, de a miénk, és ennek örülni kell.

EZT OLVASTAD MÁR?