A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves férfival szemben, aki egy Heves megyei községben hosszú időn át fenyegette, végül súlyosan bántalmazta a polgármestert.

A vádlott évekkel ezelőtt a televízióban közvetített parlamenti ülésen elhangzottakat félreértelmezve, azt a téves elképzelést alakította ki magában, hogy az országgyűlési képviselők „szegénységi pénz” folyósítását szavazták meg egyes rászorulók számára. Ez szerinte a családja esetében havi 160.000 Ft-ot jelentett volna, de úgy ítélte meg, hogy az összeget a község első embere szándékosan és rosszhiszeműen nem hajlandó kifizetni neki.
Ebben a tudatban a 2015. év elejétől rendszeresen beadványokat írt az önkormányzatnak, melyben követelte a pénzt. Ezek a levelek az idő előrehaladtával egyre durvább hangvételűek lettek, majd idővel fenyegetővé váltak. 2018 márciusában már azt írta a vádlott, személyesen a polgármesternek, hogy „kisembertől nagy pofont lehet kapni, egy jó bevitt ütés a halálodat is okozhatja. „Időzített bombán ülsz, nem lennék most a helyedben! Sportemberrel ne húzz ujjat! Boksz Anti bá szavai lebegjenek előtted (erős ütésed van Józsi, kerüld a verekedést.)” Később azzal is fenyegette a községi elöljárót, hogy „Nem fizetés esetén megregulázlak, nem mi halunk meg, ha meg kell halnod.” 2018 májusában a férfi már több mint 12.000.000 Ft-ot követelt a polgármestertől, melynek kikényszerítését remélve azt írta, hogy „Box, Taekwon-Do Önvédelmi és támadó sport, remélem elég lesz hozzá, hogy a kért összeget kikapja a család, jöjjön meg az eszed és fizess!”
A sértett természetesen nem tett eleget az alaptalan követéleseknek, ezért a terhelt cselekvésre szánta el magát. 2019. október 8-án reggel megvárta a polgármestert a munkahelye előtt, majd ott két közepes hosszúságú fémcsővel többször fejen ütötte, illetve testszerte ütlegelte, miközben hangosan kiabált vele. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Hatvani Járási Ügyészség folytatólagosan, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletével, bántalmazással, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben fogva tartott, kóros elmeállapotú elkövetőt – akivel szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

Címlapkép: Illusztráció

Forrás: Heves Megyei Főügyészség