Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt benyújtott vádirata szerint a 34 éves nő 2020. augusztusában ittas állapotban megjelent egy egri lakótelepi lakásban, ahol szóváltásba keveredett a sértettel, majd a konfliktust úgy zárta le, hogy egy székkel komoly ütést mért a megtámadottra. A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett.

 

Szintén a megyeszékhely járási ügyészsége emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki még 2018. március 18-án az esti órákban összeszólalkozott a közösen lakott egri lakásban a volt feleségével, mely során korábbi kedvesét meglökte. A lökés következtében a nő úgy esett el, hogy annak következtében a bal orsócsontja eltört, mely sérülés 6 hét alatt gyógyult.

 

Az Egri Járási Ügyészség szintén súlyos testi sértés bűntette miatt kívánja felelősségre vonni azt a 46 éves egri férfit, aki 2020. december 29.-én a déli órákban Egerben közlekedett autójával, amikor őt a női sértett – aki kutyájával éppen az állatorvoshoz sietett – dudáját is használva meg akarta előzni. A vádlott ezt rossz néven vette, így megállt az autójával és a másik sofőrhöz lépett, akit kérdés nélkül a lehúzott ablakon keresztül ököllel kétszer orrba vágott. A sértett megpróbálta a további támadást elhárítani, azonban a nő védekezéshez használt bal kezét a vádlott kicsavarta. A közlekedési konfliktusból adódó bántalmazás során a sértettnek az orra és az egyik ujja is eltört, így nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Az eljáró ügyészség a vádlottakkal szemben mindhárom esetben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A székkel támadó női elkövető esetében a vádhatóság azt is indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a szabadságvesztés próbaidejének tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét, valamint rendelje el a bűncselekmény elkövetéséhez használt szék elkobzását.

Forrás: Egri Járási Ügyészség

Címlapkép: Illusztráció