Egy ember meghalt, többen megsérültek a frontálsi ütközésben 2015-ben //Archív fotó: Keller Richárd
Rosszul választotta meg a sebességét az a járművezető, aki 2015-ben, egy borús őszi reggelen, a 25. számú főúton személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol két szembe jövő autóval is összeütközött. A balesetben többen megsérültek, egy személy az életét vesztette.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a gondatlan elkövetővel szemben.

A vádirat szerint egy 65 éves férfi 2015. november 13-án reggel 8 óra tájban Kerecsend felől haladt Eger irányába a jó minőségű, száraz, aszfaltborítású úton, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt. A vádlott ezt feltehetően kevéssel túllépve közlekedett a város felé utasával, aki úgy foglalt helyet mellette a jobb első ülésen, hogy nem csatolta be a biztonsági övét.

A főút 9. km-szelvényében, egy jobbra ívelő útkanyarulatban – a nem megfelelően megválasztott sebesség miatt – a vezető elveszítette uralmát a járműve felett, az autó megcsúszott, és a bal oldali útpadka felé sodródott.

Ekkor vele szemben, az osztott-pályás úttest külső forgalmi sávjában egymás mögött két szabályosan közlekedő gépkocsi is éppen a kanyarba érkezett, melyek közül a vádlott autója az első elejének vágódott, majd arról tovább perdülve a hátuljával nekicsapódott a másik járműnek.

Az ütközés következtében a balesetet okozó járműben utazó – be nem kötött – személy jobb oldali ablakos bordatörést szenvedett, mely olyan súlyos traumás sokkot okozott, hogy a helyszínen az azonnali halálához vezetett.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az elkövetőt, aki maga is könnyebb sérüléseket szenvedett. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a férfival szemben, emellett határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eddig felmerült 355.000 Ft összegű bűnügyi költség viselésére.