A tinédzserek részegen orális szexre kényszerítettek egy  13 éves kislányt a tóparton tavaly agusztusban, a Heves Megyei Főügyészség ma emelt vádat ellenük.

A vádirat szerint az egri tinédzserek augusztus elején beszéltek meg találkozót két lánnyal a tóparton, hogy beszélgessenek, cigarettázzanak, ahogy azt már korábban többször megtették. Az éjféli találkára végül csak az egyik, mindössze 13 éves lány ment el. Ő nem félt a társaságtól, évek óta ismerte már őket, a barátai voltak.

A fiúk a találkozóra már részegen érkeztek. Eleinte csak beszélgettek, zenét hallgattak, ám az egyik középiskolás – az ügy elsőrendű vádlottja – felszólította a lányt, hogy igyon. Ő nem akart, ám a fiúknak nem tetszett. Ketten lefogták, harmadik társuk pedig leöntötte az italt a torkán.

szexualis_eroszak

Ezután “erőszakkal arra kényszerítették a lányt, hogy változatlan testhelyzetben – kezét és a fejét lefogva – mindhármukat orálisan elégítse ki ott, a vízparton”. Mielőtt elváltak, még megfenyegették, el ne merje mondani senkinek, hogy mi történt.

Ezért a bűncselekményért öttől-tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ám a fiúk – koruk miatt – legfeljebb öt évet kaphatnak, amennyiben bűnösnek találják őket.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy fiatalkorúak börtönében üljenek. A kamaszok szabadlábon várják a tárgyalást.

A bűncselekemény helyszíne, a felsőtárkányi tópart - Fotó: Keller Richárd
A bűncselekemény helyszíne, a felsőtárkányi tópart – Fotó: Keller Richárd