A Média Eger Nonprofit Kft. több mint húsz munkatársa vett részt a  napokban újraélesztési tanfolyamon a Markhot Ferenc Oktatókórházban.

Újraélesztést tanulnak a kórházban a televízió munkatársai

Az intézményben folyamatosan zajlik az  újraélesztés oktatása, sofőröket, betegszállítókat, konyhai dolgozókat, takarítókat, irodai munkát végzőket is tanítanak. A népszerű tanfolyamon szívesen vesznek részt a munkatársak, ugyanis az itt dolgozók azt vallják, aki gyógyító intézményben dolgozik, tudjon újraéleszteni.

A kórházban működő Intézeti Oktatásszervező Csoport munkatársai Koskáné Török Tünde vezető intézeti szakoktató irányításával tanítják meg az újraélesztést. A szükséges eszközök pedig rendelkezésre állnak a folyamatosan kiépülő oktató, skill labor révén, miután a kórház  közel 150 millió Ft értékben kapott különféle szimulációs eszközöket.

Egyébként a Markhot Ferenc Kórházban folyamatosan oktatják a munkatársaknak az újraélesztés ismereteit, ugyanis a gyakorlásra, az ismeretek frissítésére szükség van azoknál is, akik már vizsgát tettek újraélesztésből. Az intézményben 24 órában négyfős,  úgynevezett újraélesztő sürgősségi csapat (MET – Medical Emergency Team ) teljesít szolgálatot, s az újraélesztéshez szükséges műszerekkel azonnal segítséget tudnak nyújtani. A kórház fontosnak tartja, hogy a munkatársai a legváratlanabb helyzetekben is képesek legyenek segíteni embertársaikon, s szakszerűen meg tudják kezdeni az újraélesztést, amennyiben az élet úgy hozza. A kórház szeptemberben civilek számára is indít tanfolyamot, hogy a lakosság minél szélesebb körben elsajátíthassa az újraélesztés alapismereteit.

 

 Forrás: Markhot Ferenc Kórház/ Szegedi Erzsébet Sajtóreferens