Fotó: egrivizilabda.hu
Nem tudott hibázni a ZF-Eger a CNA Barceloneta ellen /Fotó: egrivizilabda.hu

 

A vége kicsit izgulósra sikeredett, de visszavágott barcelonai vereségéért a ZF-Eger férfi csapata, így ismét továbbjutásra áll a BL-ben.

Olyan periódusába érkezett a Bajnokok Ligája csoportköre, hogy a ZF-Eger számára alig marad hibázási lehetőség. Amiért pedig az előző héten Barcelonában kikapott a társaság, kényszerpályára került, csakis a győzelem lehetett elfogadható eredmény a szombat esti „visszavágón”.

Mindezt érezte is a közönség (no meg azt, hogy a televízió nem közvetítette a találkozót), és régóta várt szép számban látogatott ki a Bitskey-uszodába. Az első percben aztán már nem csak a publikum került főszerepbe, hanem Lőrincz Bálint is. Az egriek hatosan először egy személyi hibát szedett össze, hogy a sikertelen vendég fór után visszatérve a játéktérre, a támadóidő lejárta előtti utolsó másodpercben nagy góllal szerezze meg a vezetést.

Robbant is a nézőtér, naná, a jó kezdés ugyanis egy ilyen hőfokú mérkőzésen elengedhetetlen. Sajnos azonban nem sokáig örülhettünk a „Lütyő” által kiharcolt vezetésnek, érkezett a múlt heti meccs katalán hőse, Alberto Munarriz és viszonylag hamar egalizált. A következő hangrobbanás Kovács Gergőnek szólt, aki előbb emberelőnyt harcolt ki, majd üresen maradva a kapás oldalon, okosan lőtt a spanyol kapuba (2-1).

Nem sokkal később érkezett Hosnyánszky Norbert, „Hosi” pedig Dabrowski Norbert időkérését, valamint Marc Roca kiállítását kihasználva, először juttatta kétgólos előnyhöz a házigazdát. Ezt követően még nagyjából egy perc maradt az első negyedből, és a másik oldalon is felmutatták a T-betűt, ami érthető volt, hiszen Bedő Krisztiánt az ellenfél kapuja előtt állították ki. A találat sajnos itt sem maradt el, más kérdés, hogy a szünetig még Hárai Balázstól is megcsodálhattunk egy pazar csavargólt, vagyis maradt a közte kettő.

Kevesebb találat született a második etap elején, de mivel a játékrész első gólját megint hazai játékos szerezte, már plusz hármasra nőtt a differencia. A félidőhöz közeledve nagyon jól állt tehát az összecsapás, talán ezért is ért szinte minden hazai szimpatizánst váratlanul, hogy egy megpattanó Munarriz bombával, valamint egy szemfüles Viktor Rasovics megmozdulással egyetlen találatra zárkózott a CNA.

 

(Fenyves Balázs, egrivizilabda.hu)

A mérkőzés második etapjáról és mesterek értékeléséről az egrivizilabda.hu portálon olvashatsz.