Fekete hétvége van mögöttünk a balesetek tekintetében.

Mindössze két napja számoltunk be egy motoros haláláról Felsőtárkányban, azóta sajnos még egy motoros életét vesztette, ezúttal a 3-as úton.

A police.hu tájékoztatása szerint megyénkben az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, továbbá egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy személy vesztette életét.

A 3-as számú főúton, a Nagyrédei elágazás közelében történt balesetben egy 43 éves férfi vesztette életét, amikor motorjával egy autónak ütközött. május 10-én délután.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A járőrök három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.  

A police.hu portál arra figyelmeztet: akik alkoholos befolyásoltság alatt ülnek volán mögé, fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik. A vezetési képességekre már a legminimálisabb alkoholfogyasztás is negatív hatással van. Az alkoholos befolyásoltság csökkenti a reakcióidőt, bizonytalanná teheti a vezetőt, ezáltal fokozott baleseti kockázatot jelent.

Kérjük, hogy ne fogyasszanak alkoholt, mielőtt autóba ülnek!

… hogy mindenki hazaérjen!

EZ IS ÉRDEKELHET: