A hazai üzemanyagtöltő állomásokon 2018.  október 12.-től  új jelölések lesznek.

Az új feliratok célja az, hogy bármelyik EU-ország bármelyik autósa bárhol tankol a kocsijával az unió területén, ugyanazt az ismerős jelölést lássa a számára idegen kúton, mint amit odahaza.A címkéknek október 12-től, azaz holnaptól egyértelmű, és az autósok számára jól látható módon meg kell jelenni az unió összes üzemanyagtöltő állomásán, ha benzint, gázolajat, sűrített földgázt (CNG), cseppfolyósított földgázt (LNG), cseppfolyósított propán-butánt (LPG) és/vagy hidrogént (H2) forgalmaznak.

benzin jelölése nagy E-betű, az utána következő szám pedig az adott benzinben lévő etanol százalékos arányának megjelölése, és mindez kör formában látható. Így néznek ki az új jelölések:

Az E5 etanoltartalma tehát 5 százalék, az E10-nél 10 százalék, az E85-nél 85 százalék

gázolaj jelölése nagy B-betű, az utána következő szám a biokomponens maximális mennyisége, és mindez lekerekített sarkú négyzetben látható. Elsőre furcsa a dízel B-vel jelölése, ezt még szokni kell. Így néz ki:

A B7-ben a biokomponens aránya tehát 7 százalék, a B10-nél 10 százalék. Az XTL paraffinos dízel üzemanyag, amelyet megújuló vagy fosszilis eredetű hulladék anyagból gyártanak

Itt is megkönnyíti a dízellel közlekedők dolgát, hogy a magyarországi kutak 95 százaléka csak B7-es gázolajat forgalmaz.

Kevesebbeket érint, de természetesen a gázok is új jelölést kapnak, rombusz formába kerülnek az ismert elnevezések.

Itt minden egyértelmű.

Segítheti a tájékozódást, hogy a töltőállomásokon további információk lehetnek feltüntetve az újonnan kiragasztott címkéken a szabvány nemzeti mellékletének megfelelően, helyi nyelven, azaz magyarul.

Az új jelölések pluszban kell hogy kötelezően megjelenjenek a kutakon. Vagyis minden eddig használt jelölés, minden szám, minden felirat és szín megmarad a kutakon. Továbbra is ott lesz a 95-ös szám, a Diesel felirat, vagy éppen a prémium üzemanyagok márka szerinti, akár csak adott országra vonatkozó fantázianeve. Az új jelek akkor tudnak majd igazán segíteni, ha átlépjük a határokat.

A legfontosabb információ tehát mindenkinek, hogy az eddigi számozások és elnevezések is  megmaradnak.

Címlapkép: Vezess.hu

Forrás: Vezess.hu