Új egri buszjáratot indítanak hétfőn

Belföld, Kiemelt
A fotó csak illusztráció (Keller Richárd/Egri Sztorik)  

Az idősebb korosztály mindennapjainak megkönnyítése érdekében – 1-es vonaljelzéssel – helyi buszjárat indul a TESCO áruház és a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet között július 23-án.

Közös bejelentést tett pénteken Habis László, Eger polgármestere és Uti Csaba, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK Zrt.) vezérigazgatója az egri Városházán. Habis László polgármester hangsúlyozta: útzár mellett, nagyban zajlik az egri belvárost érintő, egyik legjelentőseb közmű-projekt a Csiky Sándor utcában, s emiatt a buszjáratok elkerülik mind magát a Csiky utcát, mind a kórházhoz már igen közel eső Széchenyi utcát. A rendelőintézet minél jobb autóbuszos megközelítése kulcskérdés főként a szépkorúak számára, ezért felvettük a kapcsolatot közszolgáltató partnerünkkel, a KMKK Zrt-vel.

Eger polgármestere ennek nyomán tette meg a bejelentést, miszerint az utazási szokásokhoz és igényekhez igazodva, közvetlen járatkapcsolatot hoznak létre a Felsőváros és a rendelőintézet között.

“Az 1-es számmal, július 23-án, hétfőn induló járatot a Csiky utca átadásáig mindenképpen fenntartjuk, s a tapasztalatokat közösen értékeljük majd”

– fogalmazott a városvezető.

Fontos célunk, hogy az alternatív közlekedési lehetőségeket bővítsük és vonzóvá tegyük Egerben, s lehetőség szerint minél kevesebben használjanak személyautót az egyéni, városon belüli, rövid távú közlekedésre – tette hozzá Habis László. Hozzátette: a Csiky utcán – első szakaszban a Posta felől – a Gárdonyi és Dobó Gimnázium válik majd elérhetővé augusztusban, míg szeptemberre a tervek szerint a teljes utca közlekedhetővé válik.

Uti Csaba, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kórház irányába jelenleg a szűkebb, belvárosi utcákban tud haladni az új járat, így kisebb méretű buszok végzik majd a szolgáltatást.

Az útvonal a következő: TESCO áruház – Cifrakapu u. – Olasz u. – Malomárok u. – Malom u. – Széchenyi u. – Árva-köz – Zalár u. – Markhot u. – Knézich utca – Kórház útvonalon. Az új, kórházi járatra 7 megállóban lehet fel- és leszállni, 4 átszállási kapcsolattal, s a buszok 30 percenként indulnak, minden nap 8.00 és 11.00 óra között. A vezérigazgató hangsúlyozta: ha a járatok kihasználtsága indokolja, úgy a Csiky utca átadását követően is fenntartják majd a kórházi járatot.

Pintér Lajos, a KMKK Zrt. Heves megyei forgalmi igazgatója hozzátette: az új vonal megalkotása során több megoldás is szóba került, az üzemeltetési tapasztalatok szerint legkedvezőbb, legoptimálisabb vonalvezetést választották, ezzel segítve főként az idősek közlekedését a kórház felé. Eger Önkormányzata ideiglenes, a célnak megfelelő, biztonságos megállóhelyeket alakított ki a kórház előtt. A járatok a „csúcsidőre” koncentrálnak, s a közszolgáltatást végző vállalat bízik a pozitív fogadtatásban, valamint – az önkormányzattal együtt – várja az utazók észrevételeit.

Íme a járat menetrendje és térképe:

Tesco – Kórház térkép  Tesco-Kórház menetrend

(Egri Polgármesteri Hivatal)