Egyszerre felemelő és fájdalmas látnom ezt a képet, hiszen Kati nem lehet velünk – fogalmazott Wittner Mária köszöntőjében. Meggyőződésem azonban, hogy beszélnünk kell a gyötrelmes évekről, el kell mondanunk az ifjúságnak, hogyan éltünk akkor Magyarországon, amely ma kezd olyanná válni, amilyennek 1956-ban megálmodtuk – fogalmazott.

Szavai szerint tiszta lelkű emberekre van szüksége a hazának, és örömmel látja a maiakon, azon dolgoznak, hogy felemeljék az országot, és tovább építsék a jövőt. Demokráciára van szükségünk ahhoz, hogy a többség által megválasztottak küzdjenek a felemelkedésért – hangsúlyozta.

Ugyanakkor – tette hozzá – azok, akik eddig Keletre figyeltek, most Brüsszelben ártanak az országunknak, elárulják a magyarságot, ezért jobban teszik, ha félreállnak.

Fotó: Keller Richárd

“Legfőbb célunk és üzenetünk, hogy megmutassuk, az ’56-os hősök nem hiába áldozták életüket szabadságunkért. Mindezt tudniuk kell a mai fiataloknak”

– fogalmazott Wittner Mária.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője az avató ünnepségen elmondta, hogy Eger tavaly méltóképpen emlékezett meg a forradalom 60. évfordulójáról.

Ma pedig egy újabb falfestményt avathatunk, melyen Havrila Béláné Sticker Katalin és Wittner Mária látható fegyverrel a harcok idején, hogy így tisztelegjünk a hősök előtt. Sajnos, Katalin már nem élhette meg ezt a napot, mert 1958-ban kivégezték, de itt van velünk Wittner Mária, aki ma is őrzi a forradalom lángját – mondta.