Sűrűn váltogatta a helyszíneit az önmagát szórakoztató meztelen férfi /Fotó: Illusztráció
Hosszú a bűnlajstroma annak a 35 éves mezőtárkányi férinak, aki hívatlanul és meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén.

Heves megye több településén is feltűnt az a 35 éves mezőtárkányi férfi, aki bő egy év alatt öt alkalommal is hívatlanul és meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén azért, hogy az ott tartózkodók szeme láttára önkielégítést végezzen. A bűncselekmény sorozatnak csak a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése vetett véget.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a napokban benyújtott vádiratában négy rendbeli szeméremsértés vétsége mellett egy rendbeli magánlaksértés bűntettével is vádolja a férfit. A vádlott bizonyítottan nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése céljából elsőként 2015 őszén ment be egy sarudi ház bekerítetlen udvarára, ahol a melléképület és a főépület között meztelenre vetkőzött, majd miközben a teraszon a rokonaival beszélgető háziasszonyt nézte, önkielégítést végzett.

A nő fia észrevette ezt, megpróbálta felelősségre vonni a vádlottat, aki azonban ekkor a személygépkocsijába ülve elmenekült a helyszínről.

2016. január 31-én délután a férfi a saját otthonában tartózkodott, majd amikor ismét felébredt a nemi vágya, meztelenül kiment az utcafronti kerítéshez, és ott a szemközti ház udvarán tevékenykedő nő felé fordulva végezte a fenti tevékenységet. Ezúttal a hölgy élettársa volt az, aki elzavarta a vádlottat a kerítéstől.

A férfi 2016. júniusában, majd októberében is megismételte korábbi cselekményeit, előbb Mezőtárkányban, majd Füzesabonyban. Az első helyszínen meztelenül járkált a sértett udvarán, és – azért, hogy felhívja magára a figyelmet – azt kiabálta, hogy „Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!”. Füzesabonyban a vádlott egy lakóépület közelében, a másfél méter mély vízelvezető árokban végzett meztelenül önkielégítést akkor, amikor egy 17 éves lány az édesapja társaságában a közelében tartózkodott.

A rendőrség a tetten ért elkövetőt ekkor vette őrizetbe, majd a nyomozási bíró – az ügyészség kezdeményezésre – elrendelte az előzetes letartóztatását. A Füzesabonyi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, egyben rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint kötelezze őt a csaknem kétszázezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére is.

AJÁNLJUK MÉG

Bréking! Elfogták az egri szatírt