A szervezők a Keriért és a szakképzésért tüntetnek a Dobó téren.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy miután lejárt a Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola jelenlegi igazgatójának ötéves megbizatása, az egyetlen érvényes pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium elutasította, és továbbbi egy évre megbízta a jelenlegi igazgatót az intézmény vezetésével.

tanarok_tuntetes

Tette ezt annak ellenére a minisztérium, hogy a jelenlegi igazgató Prof. dr. Vasas Joachim nem pályázott a pozícióra, az elutasított pályázó Hadházi Róbertné tanárt, volt igazgatóhelyettest pedig az iskolai dolgozók 84 százaléka támogatta.

Íme, a demonstráció szervezőinek felhívása:

“Tisztelt kollégák, jelenlegi és volt KERI-s diákjaink! Kedves szülők, hozzátartozók!

Bizonyára ismert tény előttetek, Önök előtt, hogy iskolánk jelenlegi igazgatójának (tagintézmény vezetőjének) az öt éves mandátuma lejárt, ezért pályázatot írtak ki az új vezető kijelöléséhez.
Két pályázat érkezett be, ebből az egyiket elutasították.
Az egyetlen érvényes pályázatot (Hadházi Róbertné tanár, volt igazgatóhelyettes) az iskolai dolgozók 84%-a támogatta.
Az elsöprő támogatás ellenére a jelenlegi igazgató kapta meg továbbbi egy évre az iskola vezetésének a jogát, annak ellenére, hogy pályázatot sem nyújtott be.

Iskolánkban jelenleg Félelem, Feszültség és Szorongás igazgat.

Ha fontos Neked az iskolád, ha szeretsz vagy szerettél ide járni, akkor várunk Téged, szüleidet, hozzátartozóidat, barátaidat és ismerőseidet a Dobó téren 2016. július 6-án 17:00 órakor. Amennyiben egyetértesz céljainkkal, kérjük, hogy fehér pólóban érkezz.

A rendezvényen felszólal Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnőke, a Tanítanék mozgalom egyik vezéralakja”