Nagygyűlésre hívja az egri kórház sorsáért aggódó polgárokat az Egri Fertálymesteri Testület.

Bár sok év után a fizikai megújulás elkezdődött, ám ezzel párhuzamosan nem javulnak a munkakörülmények, feszült, ideges a légkör, mintha az embert valahogy kihagyták volna ebből a felújításból akár az ott dolgozó, akár a szolgáltatást igénybe vevő szemszögéből nézzük – indokolta Várkonyi György, a testület főkapitánya a nagygyűlés meghirdetését.

Évek óta jelentős a szakemberek elvándorlása, az asszisztencia, kisegítő személyzet létszámának csökkenése, melynek egyik oka a haszonelvű-, fiskális-irányítási szemlélet lehet. Milyen rossz hallani, mikor jó tanácsként megjegyzik “ha bajod van, nehogy az egri kórházba menj”. Ez sértő mindnyájunkra nézve – fogalmazott Várkonyi.

tuntetes

Hangsúlyozta: az élethez való jog-és a társadalombiztosítás ránk eső részének havi fizetése okán, az egészséges és kezelésre szoruló egri és megyében élők érdekében joguk van követelni a fenntartótól, hogy a kórházban olyan munkakörülmények legyenek, melyek biztosítják, hogy orvosaink, nővéreink, az asszisztencia örömmel, kipihenten, jó hangulatban, a gyógyításra összpontosítva végezhesse a munkáját. Hogy egyre több szakorvos érezze azt, hogy Egerben akar gyógyítani, hogy a beteg bizalommal válassza az egri kórházat.

A nagygyűlés  június 22-én 16 órakor lesz a Dobó-téren, amelyen a szervezők mellett közgazdászok, jogtörténészek, körzeti orvosok, nővérek, betegek mondják el véleményüket az egri kórház helyzetéről.