Fotó: Keller Richárd
A parlament jövő héten szavazhat arról, hogy fél öt helyett, fél hatkor menjen le a nap /Fotó: Keller Richárd
Ha jövő héten rábólint a parlament, hazánk áttér a GMT+2-es időzónába.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága egyhangúlag támogatta a jobbikos Kepli Lajos javaslatát, amiben kezdeményezte, hogy Magyarország maradjon a nyári időszámításban.

Ha parlament is bólint rá, Magyarország Ukrajnával, Romániával, Bulgáriával, Törökországgal kerül azonos időzónába, vagyis télen fél öt helyett fél hatkor menne le a nap.

Az óraátállítás megszüntetéséről szóló javaslatát Kepli még októberben nyújtotta be. Szerinte leginkább a mezőgazdaságot segítené, ha egész évben a nyári időszámításban maradnánk, de kiemelte az átállás élettani hatásait is. A gazdasági bizottság ülése után Kepli a Magyar Nemzetnek azt mondta, ő is meglepődött a döntésen, reméli, hogy jövő héten már a parlament elé kerül a javaslata, amit elfogad az Országgyűlés és egy-két éven belül a nyári időszámításba kerülhetünk.

A mostani lépés azért is meglepő, mert áprilisban Fónagy János, a NFM államtitkára mégerősen tiltakozott az ötlet ellen. Többek között azzal érvelt, hogy „a kelet-európai időzónára való áttéréssel az ország természetszerűleg nyugati irányultságú térbeli kapcsolatai módosulnának”. Ráadásul a váltás miatt „a társadalomban megjelenhetnek olyan új viselkedési formák és szokások, amelyek még több energiaigénnyel járnak. Így a tovább tartó világosság a lakosság napi mobilitását fokozhatja, amely növelheti az üvegházhatású gázkibocsátást, a közösségi terek fokozottabb igénybevétele úgyszintén a kibocsátás növekedést idézheti elő”.

(444.hu)