Törőcsik Mari munkássága előtt tisztelegve avatták fel a harmadik csillagot az Eger Sikeréért Egyesület alapította Egri Csillagok Sétányon szombaton. 

A számos elismerése mellett a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Törőcsik Mari videóüzenetben köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Rövid üzenetében a Heves megyei Pélyen született színművész egri kötődéséről elmondta, hogy szülei és testvére is itt, a Ciszterci Gimnáziumban és az Angolkisasszonyoknál tanultak, és Pély után Eger a második otthona volt és maradt.

A díszkő avató ünnepségen az Eger Sikeréért Egyesület elnöke, Honfi Gábor méltatta Törőcsik Mari munkásságát.

Úgy fogalmazott: a legtöbbször kitüntetett színművésznő kap most csillagot. A közel sem teljes felsorolás szerint Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas, Kossuth Nagydíjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – emlékeztetett. 

Pély után Eger a második otthona volt, és maradt.

FORRÁS: MTI/ZIH ZSOLT
 

Az egyesület vezetése és a város közgyűlése tavaly döntött úgy, hogy négy – művészet, tudomány, sport és „Egerért” – kategóriában avatnak díszkövet az évek során.

Az első csillagot Kovács Kati énekesnő, a másodikat olimpiai bajnok vízilabdázók kapták.

Fotó: MTI/ZIH ZSOLT

Forrás: Origo.hu, Heol.hu