Több száz dolgozó bérét emelte az egri kórház

Belföld
Fotó: Keller Richárd
Az egészségügyi bérfeszültséget az országban elsőként, saját anyagi forrás bevonásával szüntette meg  a Markhot Ferenc Kórház – tájékoztatta az intézmény hírportálunkat. 

Az intézmény a január elsejétől hatályos minimálbér és garantált bérminimum emelést a már korábban megítélt és rendszeresen folyósított munkáltatói döntésen alapuló illetmények megtartásával hajtotta végre. Ezen intézkedés 332 egészségügyi dolgozó (ápoló, asszisztens, műtősnő) és 129 egészségügyben dolgozó (gazdasági, műszaki, élelmezési, üzemfenntartási, takarítói területeken dolgozó) munkatársat érint.

A kötelező béremelésen túl az egri Markhot Ferenc Kórház saját forrásból plusz béremelésről döntött. Ezen intézkedés két munkatársi csoport számára biztosít többlet keresetet, és egyben megszünteti az ágazaton belüli bérfeszültséget.

A béremelés részeként a kórház 219 egészségügyben dolgozó munkatársának alap illetményét a 2017. novemberi egészségügyi szakdolgozói bértábla minimum szintjére emelte fel (megtartva a már korábban megítélt és rendszeresen folyósított munkáltatói döntésen alapuló illetményeket). Ezzel az országban elsőként, az egri Markhot Ferenc Kórházban oldódott meg az évek óta húzódó, az egészségügyi dolgozó és az egészségügyben dolgozó munkatársak közötti bérfeszültség.

A kórház a bérrendezési intézkedések havi 7,5 millió forintos fedezetét fegyelmezett gazdálkodásának köszönhetően saját forrásból biztosítja.

Az intézmény ebben az évben is folytatja a Dr. Ringelhann Béla rezidens támogató ösztöndíjat. Az idén már újabb 3 fiatal orvos írta alá a havi bruttó 100 ezer forintos támogatásról szóló szerződést. Jelenleg 21 fiatal orvos szakorvosi képzését támogatja az intézmény.