Titokban készült intim fotókra hivatkozva zsarolta a hiszékeny asztalost egy prostituált.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves nővel, és 20 éves élettársával szemben, akik csaknem egy éven át zsaroltak egy nyugdíjas asztalosmestert Gyöngyösön.

A nő 2017. óta prostituáltként tevékenykedett a város határában, nem messze a sértett műhelyétől. Ennek révén ismerkedett meg az idős iparossal, akivel azután pénzért többször is szexuális kapcsolatot létesített a műhelyben.


2018 februárjában a vádlottak itt keresték fel a férfit azzal, hogy az együttlétekről titokban felvételek készültek, melyeket át fognak adni a feleségének, ha nem fizet nekik 70.000 Ft-ot. A megzsarolt asztalos kifizette a pénzt, melyért kapott egy memóriakártyát, amit a tartalmának ellenőrzése nélkül azonnal megsemmisített.

Ezzel azonban a zsarolás-sorozat nem ért véget, mivel a pár rövidesen újabb mesével állt elő. Azt hazudták, hogy a lány – aki kiskorúnak mondta magát – teherbe esett a 70 éves férfitól, ezért terhességmegszakításra lesz szükség, aminek költségeire összesen 200.000 Ft-ot kell fizetnie a férfinak. A sértett ezúttal is fizetett, de így sem volt nyugta, mivel a vádlottak folyamatosan – már a műhelyének felgyújtásával és a „likvidálásával” is – fenyegették, és így újabb és újabb összegeket csikartak ki tőle. Az élettársak ily módon összesen 580.000 Ft-ra tettek szert jogtalanul az egy év alatt.

Az idős embert a II. rendű vádlott ezen túl még meg is lopta, amikor egy alkalommal eltulajdonította az elektromos csavarhúzóját, melyet azután „megtalálói díj” fejében visszaadott neki, de csak azért, hogy egy hónappal később ismét ellopja tőle a szerszámot, amit az asztalos, mint munkaeszközt, másodszor is kénytelen volt visszavásárolni.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség az élettársakat, mint társtetteseket folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, emellett a fiatalember ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt is vádat emelt.

A többszörösen büntetett nővel, és aktuálisan javítóintézetben nevelt párjával szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától történő eltiltásukra, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában. A főbüntetés mértékét a vádhatóság a jelenleg tagadásban lévő vádlottak későbbi esetleges beismerése esetére négy, illetve négy és fél évi börtönben jelölte meg. 

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció