vészhelyzet

Parlamenti szavazás: Június 20-án megszűnhet a veszélyhelyzet

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt kedden, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden. A képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá AGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot. A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet. A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is. A veszélyhelyzet idején a kormány lényegében bármilyen törvénytől eltérhetett, bármelyik törvény alkalmazását felfüggeszthette, ha meg tudta indokolni, hogy a járvány elleni védekezéshez és a károk enyhítéséhez szükség van rá.  MTI