Tűzoltóverseny

Közel 150 önkéntes tűzoltó versengett Gyöngyöshalászon – Fotók

Tűzoltó versenyt szervezett a Heves megyei önkéntes tűzoltók számára a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség szombaton, a gyöngyöshalászi sportpályán. A rendezvényt a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is támogatta. A tizenhat csapat köszöntéseként Plachi Péter tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese mondott beszédet, melyben méltatta az önkéntes tűzoltók önfeláldozását és köszönetét fejezte ki az egyesületek katasztrófavédelmet segítő munkásságáért. Ezt követően Füzy Andrea a megyei tűzoltó szövetség elnöke nyitotta meg a versenyt, kiemelte, hogy a sportszerűség és a fair play a legfontosabb a próbatételen. Közel százötven versenyző érkezett a megmérettetésre, a csapatok felnőtt női és férfi, illetve ifjúsági leány és fiú kategóriában hajtottak végre oltási gyakorlatot, váltófutást és a nemzetközi szabályoknak megfelelően szerelték meg a kismotorfecskendőket. Rengeteg fiatal résztvevő volt az önkéntesek között, akik sugárzó arccal kapcsolták a tömlőket az osztóra, futottak a sugárcsővel és mutatták be a kemény munka és a sok gyakorlás eredményét. Az egyesületek tagjai és a hivatásosok jó bajtársi hangulatban, egymás és családjaik társaságában töltötték a napot, a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság kifestőkkel és tűzvédelmi totóval is szórakoztatta a fiatalokat. A rendezvényt az időjárás is kegyeibe fogadta, gyönyörű napsütéssel megajándékozva a versenyzőket, akik mindent beleadva, az idővel és egymással versengve futottak a célig. A megmérettetések közé a szervezők egy tűzoltó gépjármű