rendőrség

Három millió forintot csaltak ki egy idős férfitől a trükkös elkövetők

Idős sértettet csapott be két helyi férfi Recsken, február elején. A csalók 3.000.000 forintra tettek szert jogtalanul. Az Egri Járási Ügyészség soron kívüli eljárásban bíróság elé állította a korábban már bűnügyi felügyelet alá helyezett terhelteket. A nyomozás adatai szerint a két elkövető február 7-én délután csengetett be a sértetthez azért, hogy eladjanak neki egy fapadot. A házigazda behívta őket a lakásba, ahol a gyanúsítottak észrevettek egy cserépkályhát, melynek kapcsán nem a családi otthon melege, hanem egy bűncselekmény elkövetésének a lehetősége ötlött az eszükbe. Közölték a sértettel, hogy ők tulajdonképpen a katasztrófavédelemnél dolgoznak, így tudják, hogy milyen súlyos büntetés jár a kéménybe rosszul bekötött kályhákért. Igazolványt ugyan nem mutattak, de a sértett mégis hitt nekik, ezért abban egyeztek meg, hogy másnap ismét visszatérnek, műszeres ellenőrzés, és szükség esetén javítás céljából. A terheltek annyiból becsülettel állták a szavukat, hogy másnap tényleg visszamentek a házba, ahol piszmogtak kicsit a kályhán és a padláson, azután közölték a nyugdíjas férfival, hogy ilyen elhanyagolt szellőzés esetén hétmilliós bírságot lehet kapni, de ők ezt most lecsökkentik – a munkadíjukkal együtt – hárommillióra, ha a tulajdonos a részükre ott helyben, azonnal fizet. Mivel ekkora pénzösszeg nem volt a lakásban, a sértettet kocsival elvitték a bankba, majd az utcán (bármiféle bizonylat, jegyzőkönyv,

Vád alá helyezte az ügyészség a türkmén embercsempészeket

Két letartóztatott, Németországban élő türkmén állampolgárságú embercsempész ellen emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség. A vádirat szerint a fiatal férfiak még szülőhazájukból, Türkmenisztánból ismerték egymást, majd későbbi tartózkodási helyükön, Berlinben is tartották egymással a kapcsolatot. A vádlottak 2023 márciusában Lengyelországon át Magyarországra utaztak azzal a céllal, hogy 3.000 euróért egy ismeretlen személy megbízása alapján hazánk területére jogellenesen belépő külföldieket fuvarozzanak el Németországba. Az embercsempészek március 24-én öt török és egy szír határsértőt vettek fel a személygépkocsijaikba, akikkel megindultak a szlovák határ irányába. Út közben telefonon és egy mobilalkalmazás segítségével összehangoltan tartották egymással a kapcsolatot. Egyikük autójában négy utas ült, míg egy kiskorú török állampolgár édesanyja a másik kocsiban utazott. A Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei az M3-as autópályán, a mezőszemerei pihenőhelynél vonták intézkedés alá az egyik járművet, menekülő társát pedig röviddel később állították meg, szintén az autópályán. A két férfi őrizetbe került, majd a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte a letartóztatásukat. A járási ügyészség vagyoni haszonszerzés végett, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja a társtetteseket. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy bűnösségük beismerése esetén a bíróság három év börtönt szabjon ki a terheltekkel szemben, valamint hat évre utasítsa ki őket Magyarország területéről. A fotón az egyik gépkocsi látható a rendőri intézkedés helyszínén. Heves

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései

Az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A rendőrök egy személy fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján, és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt öt főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés két esetben történt. Egy férfi Gyöngyösön közlekedett személygépkocsival tegnap 12 óra körül, amikor észrevett egy rendőrautót. Gyorsan leparkolt, kiszállt és elszaladt, de a rendőröknek feltűnt a gyanús viselkedés, ezért utánamentek. A helyi lakos ruházatában kábítószergyanús anyagot találtak, és az is kiderült róla, hogy a járművezetéstől a bíróság eltiltotta. A járőrök elállították a sofőrt a városi rendőrkapitányságra, ahol eljárás indult ellene. Tegnap délután a 25-ös főúton, Eger és Kerecsend között, egy személygépkocsival közlekedő férfi megcsúszott az egyik kanyarban és az árokba hajtott. A sofőr megsérült. Az M3-as autópálya Nyíregyháza irányába vezető oldalának 99-es kilométerében – Kál közelében – 2023. január 19-én nemsokkal 18 óra után két jármű összeütközött. A balesetben ketten szenvedtek orvosi ellátást igénylő sérüléseket. A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy körültekintően és a szabályokat betartva közlekedjenek! …, hogy mindenki hazaérjen! Forrás: Police.hu Címlapkép: Illusztráció

Rendőrgyilkosság Újbudán

Késsel támadt az intézkedő rendőrökre az éjszaka egy férfi a XI. kerületben, az egyik rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Ketten súlyosan megsérültek. A rendőrgyilkost az egyik rendőr meglőtte, majd elfogták. A rendőrség tájékoztatása szerint tegnap késő este bejelentést kaptak, hogy egy XI.kerületi Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni. A megerősített létszámban kiérkező rendőrök intézkedtek a férfi ellen, de eközben az rájuk támadt.  A TÁMADÓ EGY KÉSSEL HÁROM RENDŐRT MEGSZÚRT, MAJD AZ UTCÁRA MENEKÜLT, AHOL AZ EGYIK JÁRŐR FIGYELMEZTETŐ LÖVÉST KÖVETŐEN LÁBON LŐTTE, ÉS ELFOGTÁK. A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja OLYAN SÚLYOS SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT, HOGY A KÓRHÁZBAN MEGHALT. A rendőrség közleményt adott ki: A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt fiatal rendőr családjának fájdalmában. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. Nyugodj békében, Péter! – írták a közleményükben, hozzátéve, fekete zászlót tűztek a rendőrségi épületekre, és gyászszalagot tettek a rendőrautókra, hogy ezzel is tisztelegjenek a nagyon fiatalon elhunyt kollégájuk helytállása előtt. Forrás: Police.hu, Origo.hu Címlapfotó: Bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt január 13-án virradóan/FORRÁS: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Ittasan vezetett, jogosítvány nélkül? Akár börtönbe is kerülhet!

2021. május 14-e mérföldkő az ittas vezetéssel kapcsolatos eljárások területén: a jogalkotó szigorúan fellépett azokkal szemben, akiket engedély nélkül, pláne ittas vezetésen kaptak. A törvénymódosítás azok számára is szigorítást hozott, akik bár eltiltás hatálya alatt vannak, mégis volán mögé ülnek. Miért volt szükség a szigorításra? Mi a különbség a jogosítvány nélkül és az eltiltás alatt álló ittas vezetőkre vonatkozó szabályozások között? Számít-e, milyen formában valósult meg a jogosítvány nélküli ittas vezetés? Ebben a cikkben segítünk tisztázni az ezekkel kapcsolatos kérdéseket és tévhiteket. Ha Önt is ittas és/vagy engedély nélküli vezetésen érték, szakszerű segítségért keresse fel ügyvédi irodánkat minél hamarabb! Ezért volt szükség a törvény módosítására Sajnálatos módon egyre gyakoribb, hogy arról hallunk, olvasunk híreket, hogy a rend őrei által igazoltatott járművezető engedélyét korábban bevonták, esetleg nem is volt jogosítványa. Az esetek nagy többségében a „lefülelt” vezető már nem először kerül a hatóság látókörébe, sőt, az is előfordul, hogy a jogosítvány nélküli vezetés ittasan valósult meg, és akár a tízes számot is eléri. Az még csak súlyosbítja az esetet, ha a közúti ellenőrzés alkalmával az alkoholteszteres mérés előzetes alkoholfogyasztást jelez. Mint tudjuk, az engedéllyel vezető járművezetőket illetően a hatósági személy intézkedése során megállapított véralkohol-koncentráció mértéke a döntő. Azaz az ittas vezetést elkövető személy vérében található alkohol mennyisége. Szabálysértésről beszélünk,

Halálos baleset történt Kápolna és Kerecsend között

Halálos közlekedési baleset történt a 3-as főúton Kápolna közelében pénteken késő este - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. Egyelőre tisztázatlan körülmények között három személygépkocsi ütközött össze Kápolna és Kerecsend között, a főút 115-ös kilométerében. A karambol következtében egy ember a helyszínen életét vesztette. A rendőrség későbbi közlése szerint a halálos áldozat az egyik jármű sofőrje, egy 24 éves káli férfi. További három személy orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy az egri és a füzesabonyi hivatásos tűzoltóknak több beszorult embert kellett kimenteniük a járművekből. Az érintett útszakaszon a helyszínelés befejeződött, a közlekedés ismét zavartalan - tudatta a főkapitányság szombat hajnalban. Police.hu Címlapkép: Illusztráció