nemzeti ünnep

Tisztelet Sándornak!

A huszonéves „srác”  nemcsak kirobbantotta társaival a pesti forradalmat, és mindössze öt év leforgása alatt egyetemes érvényű költő-óriássá vált, de hősi halálával mindenkinél nagyobb “hazafiságot” mutatott. Pedig még mire vihette volna, ha “élete végéig él” és nem hal meg „korábban”… Sanyi rulez the world!!! – írhatnám ki ma lelkesülten a Facebookon, de nemcsak azért, mert Petőfi Sándor 1848 márczius tizenötödikén Kossuthéknak asszisztálva alaposan feltüzelte, megmozgatta társaival a tömeget „Talpra magyarjával” (teljesen mindegy, hogy valóban elszavalta-e a Nemzeti Múzeum lépcsőin), nyomdát foglalt, 12 pontot printelt, valamint  kiszabadította Táncsics Mihályt. Ó nem, ez a lánglelkű zseni, jóval többet tett annál. „Alulról jött” Sándorunk, kinek műveit a történelemben először,  a közvélemény, végeredményben tényleg a magyar nemzet adta ki s vállalta magáénak (copyright by Nemeskürty István), mindössze 5 év leforgása alatt (1844-től 1849-ig) „nyikhaj” huszonévesként olyan gazdag  irodalmi és példaértékű történelmi pályát kanyarított, hogy a nagyvilágon e kívül nincs rá példa. Nem beszélve arról, hogy dicső „nyugatosaink” (Ady, Kosztolányi,  József Attila satöbbi) elképzelhetetlenek nélküle. Nagyságát méltatja  az is, hogy még a „legnagyobb magyar” (naná, hogy Széchenyi Istvánról van szó) szintén az ő verseit olvasgatta döblingi magányában. A volt színész, katona, diák, műfordító, aki Egerben is megfordult és még verset is írt rólunk,  ösztönös zseniként tapintott rá a