Majális

Macskaeledelért csapattak autóversenyzőkkel Kápolnán

Krajnyák Petra, és Vogel Adrienn a Kia Lotos kupa két magyar versenyzőnője hétvégi németországi versenyükről a hétfő hajnali repülőjárattal érkeztek Budapestre, hogy részt vehessenek a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány önkéntes napján. Ahol rajtuk kívül Benyó Máté, Molnár Bendegúz, és Szomszéd Lali autóversenyzők, valamint Kovács Niki motorversenyző is eljött, hogy részvételével, és munkájával tegyen hitet az árva állatok mellett.  Kupás Lotus és Suzuki Swift versenyautókkal, Piaggio Ape Calessinoval, Ford F 250-es óriás pickuppal, Bombardier Can-Am Traxterrel, Ford Mustanggal, és az új Kia Rio-val lehetett csapatni egy-egy ismert autóversenyző irányításával. Az autózásnak ára is volt: egy-egy zacskó macskaeledel megvásárlásához kapott kuponok ellenében lehetett résztvevőjévé vállalni a nagy kápolnai futamnak. A rendezvényen részt vett Deutsch Ákos Heves megyei megyei vezető mentőtiszt is, aki maga is lelkes állatbarát.  "A szórakozás és szórakoztatás mellett kemény munka zajlott, hiszen a résztvevő autóversenyzők önkéntes segítségének köszönhetően elkészült a kápolnai Macskaárvaház első kifutója, ahol immáron nemcsak biztonságban, kényelemben, de a jó levegőt, és a napsütést is élvezve várhatnak egy-egy szupergazdira a sokat szenvedett árva állatok " - mondta Bóday Csilla  a Macskaárvaház Alapítvány titkára. "Szórakoztatásból, és társadalmi felelősségvállalásból is csillagos ötösre vizsgáztak május elsején Kápolnán a részt vevő autóversenyzők, ami elismerést váltott ki a település lakóiból is" - mondta dr. Berecz Kálmán Kápolna polgármestere, aki szerint