Kitüntetés

Heves megyei tűzoltók munkáját is elismerték a központi tűzoltónapi ünnepségen

Május másodikán rendezték meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a katasztrófavédelem központi tűzoltónapi ünnepségét. A rendezvényen miniszteri és főigazgatói elismeréseket, valamint előléptetésről szóló dokumentumot vehettek át az arra érdemesek. A BM OKF épületében megtartott ünnepségen részt vett dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, műveleti, hatósági és gazdasági helyettese, illetve a szakmai szervezetek vezetői. A Himnusz elhangzását követően Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, megbízott országos tűzoltósági főfelügyelő mondott ünnepi beszédet. Köszöntőjét azzal kezdte, hogy az idei tűzoltónap kicsit más, mint a korábbiak, hiszen végre nem a virtuális térben, hanem személyesen ünnepelhetünk. Mint mondta, a rendezvény ad alkalmat arra is, hogy az arra érdemesek átvegyék azokat az elismeréseket, amelyeket még a polgári védelem napja alkalmából ítéltek oda nekik. Az ezredes kifejtette, a tűzoltóság napja kiváló ünnepnap arra, hogy az állampolgárok megismerhessék a tűzoltók életét, tevékenységét, és arra is, hogy jobban ráirányítsa a figyelmet az élet-, és vagyonbiztonságot fenyegető események megelőzésének lehetőségeire. A főfelügyelő mindezek után köszönetet mondott azoknak, akik a háttérből támogatják a tűzoltókat, biztos alapot szolgáltatva ahhoz, hogy minden szolgálatban a maximumot nyújthassák. Egyben megemlékezett azokról a bajtársakról is, akik életüket adták feladataik teljesítése során. Mindezek után az országos katasztrófavédelmi főigazgató a tűzoltóság, illetve utólagosan a polgári védelem napja alkalmából miniszteri, főigazgatói

Bátorság Érdemjelet kapott két Heves megyei tűzoltó

Állami és miniszteri elismeréseket, kitüntetéseket adott át dr. Pintér Sándor belügyminiszter augusztus 20-a, Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a rendvédelmi szervek kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársainak és a tárcával együttműködő szervek, szervezetek, illetve önkormányzatok vezetőinek, kollégáinak augusztus 18-án, a Belügyminisztériumban. A Heves megyei katasztrófavédelem két munkatársa is elismerésben részesült. (tovább…)

Bátorság Érdemjelek, kinevezések, előléptetések Szent Flórián napján

Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének napja. Ebből az alkalomból évről-évre elismerést, előléptetést, ajándéktárgyat vehetnek át a katasztrófavédelem arra érdemes tagjain kívül mindazon civilek, önkéntesek is, akik tevékenységükkel támogatják a szervezet munkáját. (tovább…)