Fidesz

Lemondott a Fidesz egri frakcióvezetője

Oroján Sándor helyét a tavaly időközi választáson mandátumot szerző Orosz Lászlóné veszi át. Egy kedden közzétett videóban bejelentette, hogy lemond pozíciójáról Oroján Sándor. A politikus - aki a kormánypárti képviselőcsoport tagja marad, és akinek frakcióvezetői helyét a tavaly időközi választáson mandátumot szerző Orosz Lászlóné veszi át – reményét fejezte ki, hogy döntésével az önkormányzatban kevesebb energiát visz el a politikai csatározás közte és az ellenzéki polgármester, Mirkóczki Ádám között. Oroján a hozzá közelinek tartott helyi médiában alig néhány nappal ezelőtt támadást indított Eger aljegyzője, Spisák György ellen. Ennek részleteiről IDE kattintva olvashat. Szintén az előzményekhez tartozik, hogy Egerben tavaly nyáron, néhány hónappal az országgyűlési választás után belháború tört ki a Fideszben. A frissen megválasztott parlamenti képviselő, Pajtók Gábor a nyilvánosság előtt vádolta meg Orojánt azzal, hogy a közgyűlésben „elvtelen paktumot kötött” az MSZP-sekkel, és „egyéni érdekek mentén politizál”. Pajtók mint választókerületi elnök tavaly decemberben a 24.hu-nak megerősítette: az ellentétek annyira elmélyültek, hogy elrendelték a városi Fidesz-szervezet feloszlatását. Indexkép: Facebook

Nem lesz Őszi Hacacáré Egerben

A nagy állami hacacárénak helyszínt adó települések kivétel nélkül fideszes vezetésűek, ezért városunk is kimarad a hakniból. Augusztus végén jelentette be Szentkirályi Alexandra kommunikációért felelős kormánybiztos, hogy Őszi Hacacáré néven koncertsorozatot indít a kormány. Szentkirályi azzal indokolta a programsorozat elindítását, hogy „közösen megünnepeljük az összetartozást”, és hogy ez egy remek alkalom, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhassanak. Azóta kiderült, hogy a nagy állami hacacárénak helyszínt adó települések kivétel nélkül fideszes vezetésűek, vagy olyan független polgármester vezeti azokat, akit nem lehet ellenzékinek nevezni. A háttérben az állhat, hogy a kormány könnyed őszi szórakozásba akarja csomagolni a saját 2022-es választási kampányát - véli a Telex. A tervek szerint 130 állomása lesz a koncertsorozatnak, és minden helyszínen két előadó lép fel. Mivel augusztus végén kezdődött a program, azóta több koncertet meg is tartottak már. A fellépők között pedig nemcsak a NER-hez szokásosan dörgölőző előadókat és zenekarokat találni, mint Ákos, a Tankcsapda vagy Nagy Feró, hanem számos más ismert vagy ismertebb előadót is. A fellépők és koncerthelyszínek teljes listáját ITT lehet elérni. Telex

Újra átvette a hatalmat a Fidesz a HírTv felett

Megtörtént szerdán a hatalomátvétel: Mészáros Lőrinc embere, Liszkay Gábor lett a tv "tanácsadója", Kálmán Olgát kirúgták, Csintalan Sándor "önként" távozik. Pontosan két hete írtunk arról, hogy megvette a Fidesz a Simicska-birodalmat. Szerda délelőtt az állománygyűlésre is sor került. Az új tulajdonos, Nyerges Zsolt, aki Orbán Viktor "alapembere",Liszkay Gábort megtette a HírTv "tanácsadójának". Döntését azzal indokolta, hogy  „a műsorgyártás folyamatos figyelmet igényel." Ezzel be is igazolódott az a korábbi sajtóértesülés, miszerint Nyerges át fogja "passzolni" Mészáros Lőrincnek a Simicska-birodalom zászlóshajójának számító HírTv-t. Liszkay Gábor ugyanis a kormány (értsd Fidesz) médiabirodalmának egyik irányítója, Mészáros Lőrinc vállalatának, a Mediaworks-nek a vezérigazgatója.  Liszkay korábban több mint tíz éven keresztül felügyelte a szakmai munkát a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél, a Lánchíd Rádiónál és közvetve a Class FM-nél is, azaz Simicska médiavállalatainál, de a "G-nap" után Orbán Viktorral tartott és távozott. Kormányzati hátszéllel ő alapította a Magyar Időket és a Karc FM-et, mielőtt kinevezték a Mediaworks élére. A fideszes hatalomátvétellel Kálmán Olga és Csintalan Sándor sorsa is megpecsételődött a HírTv-nél. Műsoraikkal kapcsolatban ma délben közleményben tudatta a csatorna:  "Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorait a továbbiakban nem láthatják a nézők." Csintalan Sándor, a tévé egyik műsorvezetője, aki Simicska Lajos bizalmasaként is szokott nyilatkozgatni, azt mondta az Azonnalinak, hogy a Hír TV áthangolásához

Mirkóczki: Nyitrai Zsolt által sugalmazott államtitkári válaszlevél született az M25 ügyében

Mirkóczki Ádám írásban kérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető minisztert arról, mikorra készül el az M25-ös gyorsforgalmi út. A jobbikos képviselő szerint a válaszból "egyértelműen" kiderült, hogy Nyitrai Zsolt (Fidesz) tájékoztatta, esetleg kérte a miniszter helyett válaszoló államtitkárt, hogy mi szerepeljen a válaszban.   (tovább…)