Labdacserével pecsételte meg az együttműködést Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezetője és Szabó Róbert, az SBS Eszterházy Klub társadalmi elnöke //Fotó: Keller Richárd
Összehangolja mostantól lépéseit az Egri Vízilabda Klub és az Eger SBS Eszterházy Klub. Az együttműködést  már szombaton két nemes gesztussal szentesítik.

Azonos időben rendezték volna a mindkét klub életében nagy jelentőséggel bíró aktuális mérkőzésüket szombaton, de a két klub megállapodott arról, hogy az Egri Vízilabda Klub az FTC elleni bajnoki döntőt érő mérkőzésük kezdési időpontját későbbre teszik – jelentette be a két klub pénteken az Érsekkertben, szimbolikus helyen, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok és a Bitskey Aladár Uszoda között félúton.

Fotó: Keller Richárd

Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető-elnöke elmondta: szívesen módosították az időpontot, hogy maximálisan kiszolgálhassák az egri sportkedvelőket.

A város két első osztályban szereplő klubja nem riválisa, konkurense egymásnak, hanem egymást erősítő partnere – emelte ki.

“Ez a hétvégi akció csak az első lépés a két klub együttműködésében, mostantól rendszeresen egyeztetni fognak, hogy a két szurkolótábor mindkét mérkőzésen ott lehessen és buzdíthassa kedvenceit”

– hangsúlyozta Bárány Attila.

Fotó: Keller Richárd

Szabó Róbert, az Eger SBS Eszterházy férfi kézilabacsapatának társadalmi elnöke elmondta: az ország joggal irigyelheti Egert a két első osztályú sportklubja miatt és a színvonalas sportrendezvényekért.

“A két klub bérletes szurkolói kivételes helyzetben vannak, hiszen már szombaton méltányos áron, 500 forintért tekinthetik meg a vízi-, és a kézilabda mérkőzést, ráadásul az említett időpontváltoztatásnak köszönhetően a két csapat szurkolói egyszerre szoríthanak kedvenceiknek mindkét mérkőzésen”

– emelte ki.

Fotó: Keller Richárd

Braniszlav Mitrovics, a ZF-Eger olimpiai bajnok csapatkapitánya köszönetet mondott a két elnöknek az együttműködésért.

“Így már valóban minden az egri sportkedvelőkről, a szurkolókról szól”

– hangsúlyozta. 

Fotó: Keller Richárd

Repóth Dániel, a kézilabdások kapusa arról beszélt, szeretettel várják a vízilabda drukkereket a kézilabda mérkőzésre, s a csapattal együtt, közösen a saját drukkereikkel fogják buzdítani az uszodában a pólósokat.

“Győzzék le a Fradit, aztán a döntőben és a Bajnokok Ligájában is győzedelmeskedjenek, tovább emelve ezzel Eger országos és nemzetközi sportrangját”

– fejezte ki jókívánságait csapata nevében az vízipólósoknak.

Fotó: Keller Richárd

A két egri sikerklub elnöke labdát cserélt szimbólikusan is megpecsételve a szorosabb szorosabb együttműködésüket.

Fotó: Keller Richárd

Az egész együttműködést már korábban is szorgalmazó ötletgazda, Fenyves Balázs, az Egri Vízilabda Klub sajtóreferense sok sikert kívánt az első ízben kiírt, kézilabda Ligakupa döntőse, valamint a magyar bajnokság döntőjébe igyekvő vizilabda együttesenek szombatra.

Még több izgalmas hírt olvashatsz az alábbi linkeken:

egriviziabda.hu

handballeger.hu