A 6–10. hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul a férfi NB I 2016/17-es idényében az Eger SBS Eszterházy, amely szombaton már a 9. fordulóból előrehozott mérkőzésen a Mol-Pick Szegedet fogadja.

– Idén jóval ambiciózusabb tervekkel vágunk neki a pontvadászatnak, szeretnénk a 6–10. hely valamelyikén zárni a 2016/17-es bajnokságot – fogalmazott Szabó Róbert, a klub társadalmi elnöke a Kemény Ferenc Sportcsarnokban tartott sajtótájékoztatón. – A csapat első élvonalbeli idényében bebizonyította, hogy Egerben igenis van létjogosultsága a kézilabdának. Sikerült elérnünk, hogy a gárda meghosszabbítsa NB I-es tagságát, emellett országos statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a csapatunk mérkőzéseit a férfimezőny leglátogatottabb összecsapásai között tarják számon.

Fotó: Lénárt Márton
Fotó: Lénárt Márton

Az együttes szakmai munkáját vezetőedzőként továbbra is Tóth Edmond irányítja, Pereverzia Mihály másodedzőként, Major Attila erőnléti edzőként, míg Csanálosi Balázs masszőrként csatlakozott a stábhoz.

– Azzal, hogy a Szeged elleni mérkőzést előrehoztuk szeptember 3-ra, egy héttel rövidebbé vált a felkészülési időszak – osztotta meg Tóth Edmond. – Így hat hét állt rendelkezésre, hogy kialakítsuk az új csapatot. Azt a munkát, amit elterveztünk, kifogástalanul elvégeztük, a felkészülés időszakot színesítette egy ötnapos békéscsabai edzőtábor is. Kilenc edzőmérkőzésen vagyunk túl, amelyek során négy új játékos beépítésére is figyelmet fordítottunk.

Illusztráció: Keller Richárd
Illusztráció: Keller Richárd

Az Eger SBS Eszterházy a nyári időszakban Richard Stochl személyében nemzetközi szinten is kimagasló tudású kapust szerződtetett, továbbá új játékosként köszönthetik a montenegrói átlövőt, Igor Radojevicset, a brazil irányító játékost Fernando Skrebsky Dutrát és a fiatal hálóőrt Mátrai Pétert is.

– Amellett, hogy a biztos bennmaradás a cél, igyekszünk felkapaszkodni a középmezőny csapataihoz – tekintett előre Tóth Edmond. – Legalább 5–6 együttes közel azonos játékerőt képvisel, körbeverések esetén bármilyen sorrend előfordulhat. A jó rajt sokat lendíthet a csapat szekerén.

További hír, hogy az Eger SBS Eszterházy az NB I-es és a Magyar Kupa szereplésen túl, az újonnan induló Ligakupa küzdelmeiben is részt vesz. Utóbbival kapcsolatban részletekről később számolunk be.

A 2016/17-es férfi NB I küzdelmei szombaton a Mol-Pick Szeged elleni mérkőzéssel indulnak. A 9. fordulóból előrehozott mérkőzés 18 órakor kezdődik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ahová a 16.30-as kapunyitást követően érdemes mielőbb megérkezni.

Forrás: Sike Károly, handballeger.hu