A Heves Megyei Főügyészség, a ’80-as évek elejének egyik elhíresült – a magyar kriminalisztika történetébe is bevonult – súlyos büntetőügyében korábban több emberen elkövetett emberölés miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt férfival szemben, a most terhére rótt bűncselekmények miatt kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett, tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat még 2019 őszén. Az Egri Törvényszék – alapos bizonyítást követően – néhány nappal ezelőtt első fokon főbüntetésül 15 év fegyházra ítélte a jelenleg már 63 éves férfit, aki korábban húsz év után, 2000-ben szabadult feltételes kedvezménnyel az életfogytiglani büntetéséből.

A bíróság által a tárgyaláson szóban kihirdetett – és a vádbeszédben elhangzottakkal gyakorlatilag megegyezően megállapított – ítéleti tényállás szerint a vádlott 2017 őszén, az akkori lakóhelyükön, egy Heves megyei faluban rendszeresen végzett és végeztetett szexuális aktusokat az akkor 9 éves kislányával és 7 éves kisfiával.

Ezt a cselekményt a büntetés kiszabása során alkalmazandó törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azzal, hogy a halmazati szabályok értelmében a büntetés felső határa 22 és fél év. Az ügyészi álláspont szerint ehhez képest a vádlottal szemben kiszabott 15 év fegyház nem áll arányban az elkövetett bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyával, a bűncselekmények és a vádlott társadalomra veszélyességével, valamint a nagy számú súlyosító körülménnyel, melyek közül kiemelést érdemel a folytatólagos és heti rendszerességű elkövetés, amivel a vádlott egész életükre kiható, nagyfokú testi és lelki fájdalmat okozott a saját, vér szerinti gyermekeinek. Mindezek miatt a főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kiszabott szabadságvesztés tartamának jelentős mértékű felemelését indítványozta.

A Heves Megyei Főügyészség a fellebbezésében nem támadta azokat a további ítéleti rendelkezéseket, melyekkel a bíróság 10 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra ítélte a terheltet, akinek a szülői felügyeleti jogát is megszüntette amellett, hogy kötelezte őt közel 800.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére.

Az ügyben – az egyidejűleg bejelentett vádlotti és védői fellebbezések figyelembe vételével – várhatóan a Debreceni Ítélőtábla hoz majd végleges döntést.

Címlapkép: Illusztráció

Heves Megyei Főügyészség