Archív fotó
Archív fotó
A rossz idő miatt meghibásodott vezetékek miatt hetek óta visszaömlik a fekália a lakásokba és az udvarokba Verpeléten. A lakók már torkig vannak, többen az udvarra sem tudnak kimenni.

A legtöbb verpeléti háztartásban se mosni, se mosogatni, se fürödni nem lehet már hetek óta – írja a Heol.

– Torkig vagyunk a felelőtlenséggel! Hetek óta úszunk a fekáliában. Ma reggelre rádásul úgy jártam, hogy a WC-t is hiába próbáltam leöblíteni, visszaömlött a szennyvíz. Kérdem én, milyen város az, ahol hetek óta hiába próbálunk segítséget kérni az önkormányzattól, a szolgáltatótól. Mindenki egymásra mutogat, hárít, magyarázkodik, mi pedig szépen lassan belefulladunk a lakásainkba, udvarainkba beömlő fekáliába – sorolta a lapnak egy helyi asszony.

Többen az udvarra sem merik kiengedni a gyerekeket játszani, mert félnek attól, hogy a kint feltörő fekáliától megbetegszenek és rettegnek attól, hogy a helyzet miatt járvány tör ki a városban. A helyiek elmondták, hogy nemhogy javulna, de a tartós fagyok elmúltával egyre rosszabb a helyzet. A polgármester a panaszokat továbbították a szolgáltatónak, az ÉRV Zrt. vezetésének, ahonnan ígéretet kaptak, hogy mihamarabb próbálják a műszaki gondokat elhárítani, folyamatosan igyekeznek a tél folyamán elfagyott vezetékekeket, berendezéseket megjavítsák.

A társaság műszaki igazgatója a Heolnak azt mondta, hogy az idei extrém hideg tél több helyen is károkat okozott. Rengeteg csőtörés történt, elfagytak a rendszerek. Ezek javítását folyamatosan végzik, ám a végleges megoldáshoz időre és a lakosság türelmére van szükség.

(BLIKK)

AJÁNLJUK MÉG

Míg Hatvanban milliárdos, használhatatlan kerékpárútra futja, addig Szarvaskőben csatornázásra sem jut