Fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség a családon belüli erőszak elkövetőjére.

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörös visszaeső, más ügyben jelenleg is jogerős börtönbüntetését töltő, 30 éves férfi ellen, aki az elmúlt években Kiskörén rendszeresen bántalmazta az élettársát.

A párkapcsolat már 2017-ben megromlott a felek között, ettől kezdve a vádlott havonta több esetben is agresszívan lépett fel a sértettel szemben, akit a közös lakóhelyükön lökdösött, rángatott, sőt meg is pofozott. A nő emiatt többször a szüleihez menekült, majd oda is költözött. A folyamatos családon belüli erőszak sajnos sokáig rejtve maradt a hatóságok előtt.
2019. április 8-án az esti órákban a vádlott a helyi piac közelében, az utcán sétált, majd hamarosan össze is veszett a sértettel, akit ott helyben ököllel többször megütött.

Ennek ellenére a volt élettársak végül együtt mentek el a férfi lakóhelyére, ahonnan a nő késő este haza kívánt térni a szülei lakására. A vádlott azonban ezt megakadályozta, rázárta az ajtót, és csak hajnalban engedte ki a szobából, amikor a sértett azt mondta, hogy a mosdóba kell mennie. A fogvatartott nőnek ezután sikerült kijutni a házból, így el tudott menekülni a szüleihez, de hajnali ötkor a vádlott oda is utánament. A feldúlt férfi beszakította a kaput, majd a bejárati ajtót, azonban végül nem sikerült magával vinni volt élettársát, mert a háziak összefogtak és kizavarták őt az otthonukból. Alig egy hónappal később a vádlott a kömlői majálison ismét rátámadt a sértettre, akit ekkor már a rendőrök védtek meg a kitartóan agresszív elkövetővel szemben.

A járási ügyészség személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével, valamint magánlaksértés vétségével vádolja a férfit, akivel szemben a bűncselekmények halmazatára tekintettel a törvény akár 7 év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

A Hevesi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság végrehajtandó fegyházbüntetést szabjon ki a terhelttel szemben, emellett határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. A vádlott a büntetéséből nem bocsátható feltételes szabadságra.

 

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció