Késsel támadt az intézkedő rendőrökre az éjszaka egy férfi a XI. kerületben, az egyik rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Ketten súlyosan megsérültek. A rendőrgyilkost az egyik rendőr meglőtte, majd elfogták.

A rendőrség tájékoztatása szerint tegnap késő este bejelentést kaptak, hogy egy XI.kerületi Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök intézkedtek a férfi ellen, de eközben az rájuk támadt. 

A TÁMADÓ EGY KÉSSEL HÁROM RENDŐRT MEGSZÚRT, MAJD AZ UTCÁRA MENEKÜLT, AHOL AZ EGYIK JÁRŐR FIGYELMEZTETŐ LÖVÉST KÖVETŐEN LÁBON LŐTTE, ÉS ELFOGTÁK.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja OLYAN SÚLYOS SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT, HOGY A KÓRHÁZBAN MEGHALT.

A rendőrség közleményt adott ki:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt fiatal rendőr családjának fájdalmában. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. Nyugodj békében, Péter!

– írták a közleményükben, hozzátéve, fekete zászlót tűztek a rendőrségi épületekre, és gyászszalagot tettek a rendőrautókra, hogy ezzel is tisztelegjenek a nagyon fiatalon elhunyt kollégájuk helytállása előtt.

Forrás: Police.hu, Origo.hu

Címlapfotó: Bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt január 13-án virradóan/FORRÁS: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN