A nemzetközi vád szerint rakétaindító állványt szereltek fel az egri minaretre, mert Magyarország interkontinentális rakétakísérletre készül //Fotó: Keller Richárd
Több ország, köztük Törökország is, aggodalmát fejezte ki az egri minaretnél zajló fejlesztések miatt.

Csütörtök délután Washington, Peking, Phenjan és Ankara közös közleményben felszólította Magyarországot, hogy azonnali hatállyal függessze fel Egerben zajló interkontinentális, ballisztikus rakétakísérletének előkészületeit. Mint fogalmaznak: Magyarország a napokban”ledobta álarcát és kimutatta foga fehérjét” azzal, hogy az egri minaretre rakétaindító állványt szerelt. Nyilvánvalóvá vált az egész világ számára, hogy az “ártatlannak tűnő” műemlék-megóvási projekt csak “ürügy” volt, és Magyarország valójában “aljas módon sátáni terveket szövöget, és jelentős hatalmi befolyásra akar szert tenni” – emelték ki.

A közlemény úgy fogalmaz: ha a rakétakísérlet előkészületeit nem állítják le a magyarok, bár időbe telhet, de Washington, Peking, Phenjan és Ankara közös erővel megfékezi Magyarország nukleáris ambícióit. Az egri rakétateszt miatt az ENSZ Biztonsági Tanács ülésének összehívását kezdeményezte az Egyesült Államok.

Fotó: Keller Richárd

Orbán Viktor, miniszterelnök kora este mindenkit önmérsékletre intett és hangsúlyozta: nincs ok az aggodalomra, mert bár Magyarország gazdaságilag és katonailag a világ egyik példaértékű, vezető hatalma, szándékai békések. Az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak az aggodalmait személyesen is eloszlatom, ha “végre” meghív a Fehér Házba – tette hozzá. 

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem ballisztikus, interkontinentális rakétakísérletre készül Egerben, hanem első, világtörténelmi jelentőségű űrprogramjára. “Európának befellegzett”, ezért hazánk célja, hogy új  Európát teremtsen – fogalmazott a kormányfő. Kifejtette: erre a legalkalmasabb hely a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé, melynek nevéből is egyértelműen következik, hogy a Marssal ellentétben élhető égitest. Az Európé-expedíció jövő tavasszal, az országgyűlési választások előtt egy hónappal, indul – közölte a kormányfő.

Fotó: Keller Richárd

Az ügyben Habis László, Eger polgármestere is megszólalt. Hangsúlyozta: az M25-ös munkálatait nem fogja befolyásolni az egri űrprogram, azonban a jövő tavaszra tervezett startot veszélyeztetheti a Jobbik javaslata, amely rövidebb, költséghatékonyabb útvonalat javasol az Európé elérésére.

Hírportálunk úgy tudja: az űrhajósokat Mészáros Lőrinc cége látja majd el élelemmel, amely jelentős catering tapasztalatot szerzett a közelmúltban azzal, hogy magára vállalta az egri Markhot Ferenc kórház közétkeztetésének terhét.

Cikkünk természetesen csak egy klikkvadász kamuhír, tekintsd meg fotógalériánkat az egri űrsiklóról, minaret felújítási munkálatairól: