Idén több, mint ezer cipősdobozba csomagolt szeretetcsomagot gyűjtöttek az egri baptisták az egriekkel közösen és juttatták el karácsony előtt a rászoruló Eger környéki és Heves megyei gyermekekhez.

Ez az egri Cipősdoboz akció 16 éves történetében történelmi rekordot jelent. Az egri gyűjtésből emiatt – kisebb mennyiségben – jutott ajándék Borsod- és Nógrád megyei családokhoz is: összességében Eger mellett mintegy 15 településen okozott ünnepi örömöt a Baptista Szeretetszolgálat Karácsonyi Cipősdoboz Akciója – tájékoztatta hírporálunkat Zentai László az Egri Baptista Gyülekezet nevében.

Elmondta: a 2021-es volt Egerben immár a 16. jótékonysági megmozdulás, amikor arra kérte a városban élőket az Egri Baptista Gyülekezet, mint a gyűjtés helyi koordinátora és a Baptista Szeretetszolgálat Egri Irodája, hogy készítsenek össze egy szép, sok szeretetet tartalmazó, kreatív ajándékcsomagot, s válasszák ki, hogy pontosan hány éves és milyen nemű kisgyermeknek szánják azt. Az elmúlt 15 évben 6100 gyermek számára tették örömtelibbé a világ megajándékozásának, a Megváltó érkezésének nagy ünnepét, ehhez adhatják hozzá most ezt a szép, kerek, ezres számot.

Fotó: Baptista Szeretetszolgálat

Időről időre csatlakoznak az akcióhoz a civil egyesületek, munkahelyi kollektívák: idén az Egri Vízilabda Klub döntött úgy, hogy ajándékozásra szólítja fel játékosait, szurkolóit.

A 2021-es akció nagy újdonsága volt, hogy az Agria Park bevásárlóközpont is gyűjtőpontot nyitott, s ez a lehetőség hatalmas népszerűségnek örvendett: a beérkezett ajándékcsomagok mintegy százaléka ide érkezett be.