R. Máté nem tartja magát bűnösnek alig féléves kisfia haláláért //Fotó: RTL Klub
Megkezdődött csütörtökön az Egri Törvényszéken az a büntetőper, amelyben a Recsken tavaly június 1-jén koponyacsonttörés következményei miatt meghalt féléves kisfiú apját halált okozó testi sértéssel vádolják.

Hírportálunk is beszámolt korábban arról, hogy egy recski családban a szülők újszülött gyermekei különböző időpontokban, több alkalommal is rendkívül súlyos – egyikük esetében halálos – koponyasérüléseket szenvedtek.

Az első fokon eljáró bíróság előtt az ügyész egy korábbi, a nagyobbik testvér sérelmére elkövetett cselekményt is az apa terhére rótt. Az előzetes letartóztatásban lévő R. Mátét így halált okozó testi sértéssel és gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolják.

A fotó csak illusztráció

A tárgyaláson R. Máté úgy nyilatkozott, hogy a vádat megértette, vallomást viszont csak azután tesz, hogy konzultál az ügyvédjével. Azt azonban elmondta, hogy nem tartja magát bűnösnek, a vádban szereplő cselekményt nem követte el. Közölte: korábbi vallomásait nem tartja fenn és semmilyen kérdésre nem válaszol.

A férfi és párja előbb a házőrző kutyájukra próbálta fogni a sérülést, majd a férfi magára vállalta a cselekményt. A vádlott később megváltoztatta ezt a vallomását is, és élettársát jelölte meg a halálhoz vezető sérülés okozójaként.

A mai szembesítés nem vezetett eredményre: a vádlott és a tanú egymást okolta közös gyermekük haláláért.

A tárgyalás további részleteiről ITT olvashatsz.

(BLIKK)