T-44-es tank Budapest utcáin
T-44-es tank Budapest utcáin
“Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Nagy Imre november 4-én hajnali 5:20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek. A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.

A szovjet vezetés, miután tájékozódott az október 23-i magyarországi eseményekről, azonnal mozgósításba kezdett. Ennek megfelelően október 24-én hajnalban szovjet egységek – nagyjából 6000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott jármű – jelentek meg Budapest utcáin. Másnap, október 25-én újabb 3 hadosztály – mintegy 20 ezer ember – csatlakozott a fővárosban állomásozó erőkhöz. A szovjet politikai és katonai vezetés azonban nem számolt komoly fegyveres ellenállással. Tévedtek. Ekkor már nem volt elegendő a katonai erődemonstráció. A fővárosban már jelentősebb ellenállási gócpontok alakultak ki a VIII., IX. kerületben, a Baross és Széna téren, valamint Pesterzsébeten és Csepelen.

Míg azonban a szovjet kormány október 30-án reménykeltő nyilatkozatot adott ki a teljes egyenrangúságról, az állami függetlenségről és szuverenitásról, és kinyilvánította készségét a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának megtárgyalására, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Elnöksége pedig szintén a magyarországi helyzet békés megoldása mellett döntött, másnap a szovjet vezetés a szovjet első titkár, Nyikita Szergejevics Hruscsov javaslatára már a fegyveres beavatkozás mellett foglalt állást. A katonai megoldás mellett főleg Mikoján és Szuszlov kardoskodott, végül Mamszurov altábornagyot megbízták a “Forgószél” fedőnevű hadművelet előkészítésével.

Újabb egységek – a 31. légideszant gárdahadosztály, 114. és 381. ejtőernyős-deszant ezredeinek alegységei – érkeztek a veszprémi reptérre, majd a harkovi 35. gépesített gárdahadosztályt is Magyarországra vezényelték. A Tökölön állomásozó Különleges Hadtest, Lascsenko altábornagy vezetésével megkezdte készletei feltöltését. A Mamszurov altábornagy parancsnoksága alatt álló 38. összfegyvernemi hadsereg az ország keleti részén állomásozott.

Nagy Imre hiába tiltakozott a szovjet csapatmozgások ellen, nem történt semmi. Válaszul november 1-jén a miniszterelnök bejelentette az ország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből. Még ugyanezen a napon újabb szovjet harckocsizó hadosztály lépte át a magyar határt, valamint a Babadzsanjan altábornagy vezette 8. gépesített hadsereg Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Gyöngyös térségében megkezdte a hadművelet előkészítését. Három fő csapásirányt jelöltek ki a haditervben. A Különleges Egység feladata volt Budapest elfoglalása, a 38. összfegyvernemi hadseregnek a Dunántúlt, míg a 8. gépesített hadseregnek az ország keleti felét kellett ellenőrzése alá vonnia. A hadművelet megkezdését a “Mennydörgés-444” (“Grom-444”) jelszó elhangzása jelezte.

t34

Magyar idő szerint november 4-én hajnali négy órakor megindult az offenzíva Magyarország ellen. A Kreml urai semmit nem bíztak a véletlenre, a célok egyértelműek voltak, ettől függetlenül azonban ismét rosszul mérték fel a helyzetet. Hruscsov megkérdezte Konyev marsallt, a Varsói Szerződés csapatainak főparancsnokát, hogy mennyi ideig tartana a status quo helyreállítása Magyarországon. A válasz rövid és tömör volt: “Három nap. Nincs többre szükség.”

A szovjet csapatok körülvették a Magyar Néphadsereg laktanyáit, helyőrségeit: ahol nem adták meg magukat az első felszólításra, ott azonnali tűzcsapás volt a reakció. A legtöbb helyen nem került sor fegyveres összeütközésre, a sorállományú katonákat lefegyverzésük után szélnek eresztették. A megszállók elfoglalták az összes repülőteret, a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalak stratégiai pontjait. Ezzel a lépéssel két legyet ütöttek egy csapásra, megfosztották a “lázadókat” az utánpótlástól, valamint megakadályozták a politikai vezetés nyugatra szökését.

Harcászati szempontból a T-54-es tank és az AK-47-es automata puska (Kalasnyikov) első külföldi bevetetésére Budapest utcáin került sor. Másfelől a magyarországi hadműveletek rávilágítottak a szovjet hadsereg számos hiányosságára, így az altisztek döntésképtelenségére. A városi harcok sem kedveztek a gépesített alakulatoknak, mivel a tankok csak mentoszlopban tudnak haladni, amely lehetetlenné tette a sikeres páncélos támadás kibontakozását. A felkelő csoportok leleményességükkel próbálták kompenzálni a szovjet technikai fölényt. A páncélosok ellen a leghatásosabb fegyvernek a “Molotov-koktél” bizonyult.

Az első szovjet páncélosok hajnali öt órakor érték el a fővárost. A legszervezettebb ellenállásba a Juta-dombnál (Soroksár) ütköztek a betörő szovjet erők. Délelőtt tíz órakor két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek a védők. Kőbányán szintén jelentős sikert könyvelhettek el a szabadságharcosok, miután négy harckocsiból egyet kilőttek, hármat pedig visszavonulásra kényszeríttettek. A szovjet egységek, ahogy közeledtek Budapest belső részei felé, úgy ütköztek egyre nagyobb ellenállásba. Konyev marsall nem véletlenül kért erősítést.

November 5-én a szovjetek támadást indítottak a város egyik legjelentősebb védelmi pontjának számító Corvin köz és környéke ellen. A két fő célpont a Corvin mozi és a Kilián laktanya volt. A sikeres támadáshoz elengedhetetlenül szükség volt a tüzérség hathatós támogatására. Ennek megfelelően délután egykor 170 ágyúval és aknavetővel mértek csapást a körzetre. A hatás nem maradt el, háromkor megindult a gyalogsági támadás is. A támadás váratlanul érte a Corvin köz védőit, így estére gyakorlatilag a szovjet erők kezére került majdnem az egész városrész. Egy kisebb csoportnak Steiner Lajos parancsnoksága alatt sikerült kitartani egészen november 9-ig a Dob utcában.

(Múlt-kor)