posta_erzsebetutalvany
A Magyar Posta 2,6 millió Erzsébet-utalványt kézbesített, a küldemények több mint 98,5 százalékát átvették az ügyfelek múlt péntekig.

AJÁNLJUK MÉG A TÉMÁBAN

December 21-e és 24-e között érkezik Orbán Viktor “jézuskája”

A küldemények kevesebb mint fél százaléka van még a postákon. Ha az ügyfél nem jelentkezik az őrzési idő alatt a küldeményért, azt a Magyar Posta visszaküldi a feladónak, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak. Addig nagyságrendileg a küldemények 1 százalékát küldte vagy küldi vissza a posta a feladónak egyebek mellett azért, mert a címzett meghalt, elköltözött, nem vette át a küldeményt, vagy hibás volt a címzés.

Az egyszeri juttatásra jogosultak legkésőbb február 28-ig kérhetik az Erzsébet-utalvány újbóli kiküldését a nyugdíjfolyósítótól, a kérelemben meg kell jelölni azt a lakcímet, amelyre a kézbesítést kérik. Az ismételt kézbesítést is a Magyar Posta végzi – írták.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly november 29-én jelentette be, hogy 2017-ben 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még 2016-ban minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

(MTI)