„Ismét emelkedő tendencia jöhet”, ezért „szükség van az eddigi szabályok szigorú és következetes betartására is” – hansúlyozta Orbán Viktor, miniszterelnök parlamenti felszólalásában, hétfőn, aki szerint az intézkedéseket parlamenti felhatalmazással fenn kell tartani.

A parlament őszi ülésszakának első napján gazdaság-újraindítási akciótervet is hirdetett a miniszterelnök. Mint fogalmazott, továbbra is kitartanak a segély helyett munka elve mellett, szerinte az elmúlt tíz évben is ez volt a siker alapja. Hét lépcsőben fogják beindítani a gazdaságot. Ennek része a lakásépítés áfájának csökkentése, de az orvosi béremelés is.

„Sok beszédnek sok az alja” – reagált Jakab Péter a miniszterelnök felszólalására. Szerinte Orbán menekül a döntéshozatal elől azzal, hogy nemzeti konzultációt indít az újranyitásról. Leszögezte, hogy az oltást nem lehet kötelezővé tenni, önkéntesnek kell lennie. Nem a politikusok dolga meggyőzni a lakosságot az oltásokról, azt hagyják a szakemberekre, virológusokra.

Történelmi bűnnek nevezte, hogy a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból atlétikai stadionra, fideszes alapítványokra, a Budapest–Belgrád-vasútvonalra és a vadászkiállításra költötte a pénzt a munkahelyek védelme helyett. „Akiket ma ön kifoszt, akiknek az életét kizsigerelik, azok holnap kormányváltó tömegként fognak visszavágni önnek” – fogalmazott Jakab.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője szerint bizonyos szektorok kitettsége drámai”, és az érintettek nem látják azt az optimizmust, amit a kormány. Gyurcsány szerint Jakab Péter pontosan fogalmazott: Orbán „a sajátjaira vigyáz, építi a világot, amely az övé, de ezen túl nagy érzéketlenséggel fordul a világ felé”.

Telex