Jövő héten a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója.

Még 2017 decemberében született kormányhatározat a Bükki Csillagda megépítéséről, amely várhatóan Közép-Európában is egyedülálló attrakció lesz. A fejlesztéssel mérhetően javulnak az égbolt, mint kulturális és természeti örökségünk bemutathatóságának feltételei.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján már a hivatalos nyitási dátum is megjelent: a Répáshután található csillagda március 8-ától lesz látogatható, amely szórakoztatva vezeti be a látogatókat a csillagos égbolt csodáiba. Az interaktív, több generációt egyszerre megszólítani képes attrakció közel 700 négyzetméter alapterületen várja majd a vendégeket.

A Bükki Csillagda a tudomány – élmény – interakció hármasának központba állításával nappal és éjszaka is olyan egyedülálló élményben részesülnek a látogatók, amely hazánkban csak itt lesz elérhető.